2024 március 29

Itt a várt adat Amerikából

Sorban már a hatodik hónapja láthattunk 200 ezer feletti növekedést a foglalkoztatottak számában, amire 1997 óta nem volt példa – emlékeztettek a Quaestor elemzői. Minden ágazat magasabb adatokat közölt, a szolgáltatások területén 47 ezerrel több embert foglalkoztattak, de 22 ezerrel többen dolgoztak az építőiparban és 28 ezerrel többen a feldolgozóiparban is. A júniusi és májusi értékeket felfelé korrigálta a Munkaügyi Hivatal, így 288 ezer helyett 298 ezer új munkahely jött létre az év hatodik hónapjában, és 5 ezerrel több, 229 ezer májusban.

Nőtt a munkanélküliség

A munkanélküliségi ráta ugyanakkor a várt 6,1%-on történő stagnálással szemben 6,2%-ra növekedett, mivel a korábbiaknál többen döntöttek az álláskeresés mellett. Az átlagos órabérek mindössze 1 centtel emelkedtek, 24,45 dollárra, az elmúlt három hónapban ez a legkisebb növekedés, ugyanakkor kedvező, hogy négy hónap után először emelkedett az aktivitási ráta (62,9%-ra).

A mai adatok is megerősítik a munkaerőpiac fokozatos élénkülését, ami a fogyasztást is támogathatja a tengerentúlon. A foglalkoztatottak számának idei növekedése 20%-kal meghaladja az egy évvel korábban látott szintet.

Többet költött a lakosság

Egy másik adatközlés szerint a személyes kiadások a várakozásoknak megfelelően 0,4%-kal emelkedtek júniusban, ez szerény emelkedést jelent a megelőző havi, felülvizsgált, értékhez képest (0,3%). Három hónapja nem láthattunk ilyen növekedést, a lakosság többet költött üzemanyagokra és szolgáltatásokra is. A személyes jövedelmek is ugyanilyen mértékben, 0,4%-kal tudtak bővülni, ami szintén megfelelt a várakozásoknak. A megtakarítási ráta 5,3% maradt. A riport részeként közölt tisztított inflációs mutató, a személyes kiadások magárindexe (core PCE) 0,1%-os havi emelkedést mutatott júniusban, ezzel az éves ráta 1,5%-on maradt, a Fed 2%-os célértéke alatt. Ez a fogyasztási ütem a növekedés 2-2,5%-os szintjével van összhangban, ahhoz hogy 3% feletti növekedést láthassunk, élénkülnie kell a fogyasztásnak is.

Az EURUSD kurzus 0,2%-kal került feljebb, 1,34 fölé emelkedett az adatközlést követően.