2024 április 20

Javulnak az építőipari kilátások

Negatív rekord dőlt meg

Idén júliusban soha nem látott mennyiségű cég szűnt meg az építőiparban. Az egy hónap alatt regisztrált 815 törlés 170 darabbal több az eddigi legrosszabb hónapnál, és 73 százalékkal magasabb a tavaly júliusi értéknél.

„A mostani adatokból csak az egyszeri technikai hatások figyelembevételével érdemes az ágazat kilátásaira vonatkozó következtetéseket levonni – hívja fel a figyelmet Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Július óta ugyanis a Cégközlöny nem hetente, hanem naponta jelenik meg, és ezzel lerövidült az egyes határozatok megszületése és közzététele közötti idő. – Ez korábban három–hat hét is lehetett, július eleje óta viszont akár egy héten belül is megtörténhet a közzététel, így most olyan megszűnéseket és egyéb bejegyzéseket látunk, amelyek a régebbi rendszerben augusztusra, egyes esetekben pedig szeptemberre tolódtak volna” – magyarázza az igazgató.

Javul a tendencia

Ezzel együtt az építőiparban sok a bedőlés. Az ágazatban a tavalyi egész éves 5700-zal szemben már a hetedik hónap végére csaknem 4000 céget törtölt a cégbíróság. „Júliust leszámítva sem rózsás a helyzet, de a kilátások javuló tendenciát valószínűsítenek – mondja Tóth Tamás. A megszűnések között ugyanis csökken azoknak a cégeknek az aránya, amelyeket felszámolási eljárás eredményeként töröl a cégbíróság. Tavaly júliusban a megszűnő cégek háromnegyede, idén viszont már csak valamivel több mint a fele tartozott ebbe a kategóriába. – Ezzel együtt az építőipar továbbra is a fertőző ágazatok egyike, hiszen az arány az összes cég között már bőven 50 százalék alatt van” – figyelmeztet az Opten igazgatója.

Alakulnak új cégek is

Júliusban 307 új építőipari céget jegyzett be a cégbíróság. Ez az utóbbi hónapok 200 körüli adataihoz képest soknak tűnhet, de ha a technikai hatást leszámítjuk, nem jelent számottevő emelkedést: az év eddig eltelt részben a csaknem 4000 törléssel szemben 2300 új cég alakult. „Ez azért is kedvező adat, mert az új cégek között nem emelkedett azoknak az aránya, amelyek tulajdonosi vagy vezetői szinten összeköthetők korábban megszűnt cégekkel” – mondja Tóth Tamás.

Az Opten igazgatója szerint a kormány szigorító intézkedéseinek köszönhetően az utóbbi időben visszaszorult az a gyakorlat, hogy a megszűnt cégek tulajdonosai vagy vezetői rövidesen új cégekben bukkannak fel, ami az építőiparban különösen jellemző volt.

[opten]