2024 április 16

Jobb a magyar nők helyzete

Az NGM közleményében idézték Szalai Piroskát, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztost, aki kiemelte: a munkanélküliség csökkenése alapján Magyarország az elmúlt hét hónapban ötször állt az első helyen a tagállamok sorrendjében.

A magyar adat mind a nők esetében, mind a teljes mutató alapján lényegesen kedvezőbb az EU-s átlagnál – tette hozzá.

Szalai Piroska szerint a munkanélküliség tavalyi és idei mérséklődésében jelentős szerepet játszottak azok a járulékkedvezmények, amelyek bevezetését a munkahelyvédelmi akcióterv tette lehetővé.

Az Eurostat pénteken közölte: az EU-n belül a munkanélküliség csökkenésében Magyarországon volt a legnagyobb javulás, igaz, az Eurostat jelentésében Magyarország mellett még csak a júniusi adat szerepelt, amely szerint egy év alatt 10,4 százalékról 8,1 százalékra esett a munkanélküliségi ráta.

Szalai Piroska az MTI kérdésére ezzel kapcsolatban hozzátette, igaz, hogy a jelentésben júniusi adat szerepel, de ennek oka az, hogy Magyarország háromhavi úgynevezett csúszó átlagolásos módszertannal küldi az adatokat az Eurostatnak.