2024 március 29

Jöhet a szlovén fellendülés?

szlovénia határ európai unió 123rfDejan Zidan egy szlovén-kínai üzletember találkozón pénteken azt mondta, hogy a hazai össztermék az idén akár 2,4 százalékkal is emelkedhet, míg ősszel még csak 2 százalékot prognosztizáltak.

Az IMF kevésbé optimista, őszi országjelentésében a valutaalap 2014-re és 2015-re is 1,4 százalékos gazdasági növekedést jelzett előre, sőt januárban még a szlovén GDP 1,1 százalékos zsugorodásával számolt.

Szlovénia gazdasága főleg a magánfogyasztás és a beruházások hanyatlása miatt az utóbbi két évben recesszióban volt. Tavaly majdnem nemzetközi mentőcsomagra volt szüksége, hogy megelőzze a pénzügyi válságot, és 3 milliárd eurós tőkeinjekcióval kellett támogatnia a többségében állami tulajdonban lévő bankokat.

Szlovénia szeretné növelni exportját Kínába és csökkenteni az uniós piactól való függőségét, amely a szlovén export 77 százalékát veszi fel.

Vang Jang kínai miniszterelnök-helyettes az üzletember konferencián elmondta, hogy Kína PPP-konstrukcióban kész részt venni kikötők, repülőterek és energetikai létesítmények fejlesztésében.