2024 április 19

Két hét alatt elfoglalhatná Putyin Kijevet

„Két héten belül beveszem Kijevet, ha úgy akarom” – az orosz elnök ezekkel a szavakkal fejezte ki a Barrosóval szombaton folytatott telefonbeszélgetésében azt a véleményét, hogy az EU-nak nem kellene őt provokálnia az uniós szankciók kiterjesztésével.

A beszélgetést az Európai Bizottság elnöke kezdeményezte, aki magyarázatot akart kérni az orosz elnöktől orosz katonák határon átnyúló, Ukrajna délkeleti régióját érintő tevékenységére.

Barroso a szombati uniós csúcson beszámolt a beszélgetésről – írta hétfőn a La Repubblica című olasz lap, amelynek értesülését brüsszeli források megerősítették a Spiegel Online-nak.

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozásán Barroso beszámolója után David Cameron brit miniszterelnök felidézte, hogy 1938-ban kudarchoz, és végül világégéshez vezetett a náci Németországgal szemben folytatott megbékélési politika, és óvott attól, hogy a nemzetközi közösség újra elkövesse ezt a hibát.

Angela Merkel is hozzászólt ehhez a napirendi ponthoz. A német kancellár a tanácskozás több résztvevőjének elmondása szerint feldúltnak tűnt, és úgy vélekedett, hogy Putyin az ukrán válság további mélyítésére törekszik, súlyos katonai konfliktust kíván előidézni. Merkel továbbá arra figyelmeztetett, hogy a moszkvai vezetés tervei Ukrajna után Lettországot és Észtországot is érinthetik – írta a Spiegel Online a La Repubblica alapján.