Az EKB meglátása szerint az igen gyenge második negyedéves eurózónás gazdasági teljesítmény után a harmadik negyedév már némileg szebb képet mutathat, bár még így is igencsak szerény és törékeny növekedéssel kell számolnunk. A GDP-bővülés legfőbb támogató elemei az erősen alkalmazkodó és laza monetáris politika, a pénzügyi kondíciók javulása, az eddig meghozott fiskális reformok, valamint az alacsony energiaárak.

Ezzel szemben a legnagyobb kockázatot a magas munkanélküliség, a kihasználatlan kapacitások és magán-, illetve az állami szektorban szükséges mérlegkiigazítások jelentik. Mindemellett pedig komoly probléma a magánszektornak nyújtott MPI-hitelek mértékének folyamatosan negatív változása.

Lesújtó várakozások

Bár az EKB 2016-ig kidolgozott előrejelzése hangsúlyozza, hogy az elemzés feltehetően alulbecsüli a frissen meghozott jegybanki döntések pozitív hatásait, a prognózis rendkívül gyenge képet fest az euróövezetről – a júniusi előrejelzéshez képest némileg felfelé módosított adatok ellenére is.

A központi bank 2014-re 0,9, 2015-re 1,6, 2016-ra pedig 1,9 százalékos növekedést vár az eurózónában. Az EKB az idei és a következő évre vonatkozó várakozását kissé lefelé, míg a 2016-osat némileg felfelé módosította. Eközben meglátásuk szerint a globális GDP-növekedés 2014-ben 3,7, 2015-ben 4,2, míg 2016-ban 4,3 százalékos lehet.

A HICP infláció eközben 2016-ra sem közelíti meg a jegybanki célt (éppen 2 százalék alatt). Idén 0,6, jövőre 1,1, 2016-ban 1,4 százalékos lehet az infláció. Az EKB csupán az idei prognózisát módosította mínusz 0,2 százalékponttal.

A munkanélküliség kérdésében már „optimistábbak” kissé a jegybank elemzői. Az idei évre 11,6, 2015-re 11,2, 2016-ra pedig 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát várnak – mindhárom érték jobb, mint a júniusi várakozás.

Emellett az eurózónában a költségvetési hiány a 2013-as 3,0 százalékról 1,9 százalékig csökkenhet 2016-ra, míg a GDP-arányos államháztartási hiány a 2014-es csúcsról (93,9 százalék) 2016-ra 91,5 százalékig zsugorodhat.

Külső és belső kockázatok

A prognózis kiemeli, hogy a fenti várakozások kismértékű fiskális konszolidációval számolnak az eurózóna tagállamai részéről a 2014-es költségvetési tervek alapján. Mindazonáltal megjegyzik, hogy még ez a különösen törékeny javulási trend is veszélybe kerülhet, amennyiben a fennálló geopolitikai feszültségek tovább eszkalálódnak, illetve ha a kormányok reformintézkedései továbbra is bizonytalanok maradnak.

Az sem fogja rövid távon elősegíteni a növekedést, hogy az EKB várakozása szerint 2016-ig az üzleti beruházások szintje még mindig nem fogja elérni a válság előtti csúcsot, ami azt jelenti, hogy az üzleti környezet jelentős javítására van szükség.

A kormányzati beruházások szintén igen alacsonyan maradnak majd az állami kiadások korlátozása miatt. Egyedül a lakossági beruházásoktól vár a jegybank fokozatos növekedést a hitelezési környezet javulásával.

Fiskális felelősség

Összefoglalva tehát az olvasható ki az EKB jelentéséből, hogy a geopolitikai kockázatok mellett a gyenge növekedés által visszafogott beruházói aktivitás, illetve az elégtelen strukturális reformok húzzák vissza leginkább az euróövezet talpra állását. Éppen ezért a jegybank nézete szerint végre kell hajtani és/vagy meg kell hozni a szükséges reformokat, amelyek megteremtik a lendületes, de stabil és fenntartható növekedést – elsősorban a kedvező és kiszámítható üzleti környezet révén, a foglalkoztatottság javítása mellett.

Mindazonáltal – és ez igen fontos kitétel – kiemelik, hogy nem szabad feladni a költségvetési egyensúly politikáját sem. Vagyis az EKB nem megy szembe nyíltan a Stabilitási és Növekedési Paktummal, de egyértelműen jelzi, hogy a fiskális politikának a továbbiakban a növekedést kell szolgálnia.

Mivel pedig a megfelelő és országspecifikus fiskális intézkedések vagy hiányoztak, vagy nem voltak elég hatékonyak, a központi bank úgy látja, hogy további reformok szükségesek a következő két évben. Előrejelzésük szerint azonban a fiskális konszolidáció 2016-ig elsősorban a költségvetések kiadási oldalait terhelik majd az indirekt adók mellett, és csupán 2016-ban indulhatnak be a stimulusok a direkt adók csökkentésén vagy a szociális intézkedéseken keresztül.

A szükséges együttműködés

Mario Draghi az Eurofi csütörtöki milánói fórumán tartott beszédében még inkább hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a hatékony monetáris és fiskális politika kombinációja az eurózónában. Pénteken pedig sajtótájékoztatón fejtette ki ugyanott, hogy bár az EKB elérte az alapkamat alsó sávját, készek további intézkedéseket is meghozni a defláció elkerülése érdekében. Draghival összhangban Erkki Liikanen, a finn központi bank kormányzója és az EKB kormányzótanácsának tagja csütörtökön szintén megerősítette, hogy a jegybanki döntéshozók egyöntetűen úgy vélik, készek további lépéseket tenni, ha hosszú távon sem érik el az inflációs célt.

A „német probléma”

Bár az EKB egyértelműen jelzi, hogy a tagállamok kormányainak kell határozott és hatékony lépéseket tenniük, komoly kérdés, hogy a még mindig válságtól szenvedő eurózónás országok mennyiben képesek igazán határozott döntéseket hozni.

Az euróövezetnek ugyanis alapvetően két lehetősége van. Tartja magát ahhoz, hogy igen szigorú költségvetési politika mellett reménykedik a külső környezet további javulásában, illetve az EKB laza monetáris politikájának pozitív hatásaiban, és belenyugszik a nagyon lassú és rendkívül gyenge talpra állásban. Kockáztatva ezzel többek között a kitartó magas munkanélküliség következtében fellépő társadalmi feszültségeket. A másik lehetőség, hogy alapvetően megváltoztatja az elmúlt évek politikáját, és – legalább 1-2 éven belül – jelentős fiskális élénkítésbe kezd.

A problémát az jelentheti, hogy jelenleg Németország, amely egyértelműen egy szigorú fiskális (és monetáris) politikán alapuló forgatókönyvet pártol, lényegében egyedül kormányozza az euróövezetet (és az egész Európai Uniót). Az eurózóna déli államai még próbálják a legkevesebb konfliktus nélkül összeszedni magukat, miközben ki tudja, hogy egy elszakadással végződő skót népszavazás milyen hatással lesz más, autonómiát követelő európai közösségekre. Franciaországban pedig – némi túlzással – már az kormányválságot eredményezett, hogy egy miniszter kimondta, elég a megszorításokból.

Mindeközben a Bloomberg nemrégiben véleménycikkben kritizálta Németországot, amely – meglátásuk szerint – abszurd módon még mindig az 1920-as évek hiperinflációs démonától retteg, és valójában egyre kevésbé tud adekvát válaszokat adni Európa közös gazdasági kérdéseire.

Kilábalás

Az EKB – és egész Európa – szemszögéből sem volna jó azonban a régió felelőtlen eladósodása, de fontos látni, hogy a történelmi tapasztalatok alapján a magas államadósság önmagában még nem jelent katasztrófát. Az igazi gondot az jelenti, ha az eurózóna országai együtt nem képesek stabil és fenntartható növekedési politikát kidolgozni, amely az inflációt is elfogadható szinten tartja.

A kiinduló kérdésre, vagyis, hogy ki a felelős Európa – és szűkebben az eurózóna – válságáért, csakis több összetevőből álló választ lehet adni. Felelős többek között az USA-ból indult globális pénzügyi krízis, az évekig felelőtlenül gazdálkodó európai kormányok, valamint a túlzott szigort követelő Németország is. A valódi kérdés azonban sokkal inkább az, hogy Európa miként tud alkalmazni egy olyan modellt, amely fenntartható és kiegyensúlyozott növekedési pályára állítja a régió gazdaságát. Az nem kérdés, hogy a társadalmak már erőn felüli terheket is elviseltek a megszorítások következtében. Feltehetően az EKB is megtette, amit hatékonyan megtehetett. Most a kormányokon a sor.