2024 március 28

Külföldi munka: erősítik a jogszabályi védelmet

„A jogszabály egyensúlyba hozza a szolgáltatás nyújtásához való jogot a kiküldött munkaerő védelmével. Nagyobb lesz a jogbiztonság és javul az Unióban kiküldetésben dolgozók már egymilliós táborának a helyzeteˮ – idézte a kiadott közlemény a témáért felelős lengyel néppárti képviselőt, Danuta Jazlowieckat.

üzleti út külföldi munka 123rf„Az irányelv nagy lépés a külföldre küldött dolgozók jogainak hatékonyabb védelme terén. Fokozza a tagállamok közti együttműködést, és foglalkozik az olyan visszaélésekkel, mint a színlelt önfoglalkoztatás és a fiktív cégek létrehozásaˮ – tette hozzá a foglalkoztatási és szociális ügyekkel foglalkozó szakbizottság francia szocialista elnöke, Pervenche Berès.

A döntés a visszaélések elkerülése céljából javítani kívánja az 1996-ban irányelvben lefektetett, az ideiglenesen külföldre küldött munkavállalók munkakörülményeiről szóló szabályok betartását.

A valódi kiküldetés beazonosítása és a visszaélések megelőzése

A szabályok egy sor kritériumot felsorolnak, amelyek segítségével a tagállamok felmérhetik, hogy valós kiküldetésről van-e szó, vagy egy törvénysértési kísérletről. Ez utóbbi gyakorlatra jellemző például, hogy a munkavállalót egy olcsóbb társadalombiztosítással rendelkező tagállamban létrehozott fiktív cég küldi kiküldetésbe.

A Parlament egyértelműen meghatározta a színlelt önfoglalkoztatás fogalmát. Ez a fajta visszaélés azt a kiskaput használja ki, hogy az irányelv alapján megfogalmazott, munkakörülményeket leíró rendeletek nem minden esetben vonatkoznak az önfoglalkoztatottakra.

Gyakoribb ellenőrzés

Az 1996-os irányelv megfelelő betartása érdekében a Parlament és a tagállamok közötti megállapodás egy sor nemzeti ellenőrző lépés végrehajtását írja elő, amelyet a tagállamok további lépésekkel bővíthetnek. Parlamenti javaslatra az új ellenőrzési lépésekről a tagállamoknak be kell számolniuk a Bizottságnak, azonban ez nem jelent előzetes engedélykérést, és a tagállamoknak marad mozgásterük az ellenőrzések kivitelezése terén.

A munkavállalói jogok betartatása az alvállalkozói láncolatokban

Alvállalkozói láncolatok esetén a fővállalkozó és az alvállalkozók közösen, egyetemlegesen viseli a felelősséget a kiküldetésben dolgozó munkavállaló bérének ki nem fizetéséért. Az építőiparban az irányelv ezen rendelkezése kötelező érvényű, de a tagállamok bármelyik ágazatban szigorúbb intézkedéseket is bevezethetnek.

Jobb tájékoztatás

Az irányelv a vállalatok és a kiküldött munkaerő információhoz jutását is segíti. A Parlament módosítóinak köszönhetően a tájékoztatást érthető megfogalmazásban, ingyenesen és a fogadó ország munkaerőpiacán jelentkező igénynek megfelelő nyelveken kell elérhetővé tenni egyetlen weboldalon. Az ott található információ között a kiküldött munkavállalókra vonatkozó munkavállalási és szociális jogoknak, illetve a panasztétel módjának kell szerepelnie.