2024 április 18

Lázár levelet írt Rogánnak

Lázár János levélben kérte Rogán Antalt, a gazdasági bizottság elnökét arra, hogy a jövő hét folyamán tájékoztassa a bizottságot a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény kapcsán kialakult helyzetről és vitassa meg a reklámadó koncepciójának módosítását, a végső döntést ellenben a bizottság álláspontja alapján a parlament hozza meg.

A közlemény szerint a törvény hatályba lépése óta – a kormány és a Bertelsmann-csoport közötti vita eredményeként – Magyarország ellen két európai uniós eljárás indult.

Az Európai Bizottság Adó Főigazgatósága, valamint a Versenypolitikai Főigazgatóság egymással párhuzamosan futó vizsgálataik középpontjába a reklámadó progresszív voltát, valamint az elhatárolt veszteség levonhatóságát állították, utóbbi esetben figyelemmel arra, hogy a 2014. évi reklámadó alapját az adóalany csak a 2013-as év elhatárolt veszteségével csökkenthette, a korábbi évek veszteségeit nem vehette figyelembe.

A vizsgálatok keretében folytatott egyeztetések során az Európai Bizottság jelezte, álláspontja szerint a reklámadó szelektív előnyt, így állami támogatást jelent az alacsony reklámbevétellel rendelkező adóalanyok részére. A bizottság február elején felszólította a magyar kormányt, hogy módosítsa a reklámadó szabályait különben határozatot ad ki az adónem felfüggesztéséről, végső soron pedig kötelezettségszegési eljárás megindítását helyezte kilátásba.