2024 március 28

Lazítást és új gazdaságpolitikát hirdet a kormányfő

A kormányfő ezt a nyugat-franciaországi La Rochelle-ben, a szocialisták hagyományos nyári egyetemén vasárnap elmondott közel egyórás záróbeszédében mondta. Fellépésének az volt a tétje, hogy a vállalkozásbarát irányvonal mögé tudja-e állítani azokat, akik a párton belül nem értenek egyet a francia kormány gazdaságpolitikai fordulatával.

Messzebb kell menni a lazításban

„Valamennyi országnak vállalnia kell a felelősséget és Németország sem menekülhet el a sajátja elől: neki is szüksége lesz gazdaságélénkítésre” – fogalmazott Valls.

A miniszterelnök üdvözölte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) és annak elnöke, Mario Draghi megkezdte a monetáris politika lazítását, s azt kérte, hogy „még messzebb” menjenek. „El kell ismerni, hogy a monetáris politika változni kezdett. De tovább kell menni” – hangsúlyozta Valls, aki kormányzása kezdete óta azt vallja, hogy az euró túlértékelt a pénzügyi piacokon.

„Az EKB elnökének jelenlegi álláspontja pontosan az, amit mi is képviselünk és amit két éve hangoztat (Francois Hollande) köztársasági elnök. Ezt hirdeti több nemzetközi szervezet és közgazdász is. Én is ezt képviselem öt éve” – hívta fel a figyelmet Valls.

Merkel átgondolhatja a politikáját?

Hollande és Matteo Renzi olasz miniszterelnök szombaton Párizsban bejelentette, hogy október 6-án Olaszországban a gazdasági növekedésről és a munkahelyteremtésről rendez csúcstalálkozót az Európai Unió, s ezt az euróövezet tagállamainak csúcsértekezlete fogja követni, „amennyiben a partnereink ezt elfogadják”.

Róma és Párizs nem először próbálja lazításra és a deficitcsökkentés ritmusának lassítására bírni az európai gazdaságpolitikát, ami eddig Angela Merkel német kancellár nem támogatott. Hollande és Renzi azt remélik, hogy miután Németország már nem annyira sikeres, defláció fenyegeti, és a 2013-as választásokon nagykoalíció alakult a szociáldemokrata párt (SPD) részvételével, Merkel érzékenyebben fog viszonyulni európai partnerei kéréseihez.