2024 április 20

Lekéste az orosz jegybank a vonatot

Nyilvánvaló az orosz jegybank és a pénzügyi vezetés iránti befektetői bizalom válsága – nyilatkozta Vlagyimir Tyihomirov, a BKSZ pénzügyi csoport vezető közgazdásza az RBK Daily című üzleti lapnak. „A rubel árfolyamának ilyen mértékű mozgása, és a központi banknak az a döntése, hogy rögtön 6,5 százalékkal emeli az irányadó kamatot, pánikra utalnak” – mondta a szakember.

1998 óta nem volt példa ilyen mértékű kamatemelésre

panik gtvA szerdán megjelent cikk szerzői szerint is pánik tört ki az orosz pénzpiacon. Az RBK Daily emlékeztetett rá, hogy 1998 óta nem volt példa ilyen mértékű, 17 százalékra történő kamatemelésre, ráadásul a döntést keddre virradó éjszaka hozta meg a jegybank – hivatalos nevén az Orosz Föderáció Központi Bankja (CB)- és azt éjjel egykor tették közzé a honlapon.

Egy név nélkül nyilatkozó tőzsdei ügynök elmondta, hogy az irányadó kamat rendkívüli emelésének éjszakai közlése felrázta a piacot és okot adott arra, hogy azt gondolják, miszerint a központi bankban pánik kezdődött és ennek megfelelően a pénzpiacon is pánik tört ki. Ha reggel nyolckor tették volna közzé a tájékoztatást, nem tört volna ki a pánik – mondta.

A jegybank „lekéste a vonatot”

Jevgenyij Nadorsin, a Szisztyema nevű orosz pénzügyi-ipari csoport vezető közgazdásza szerint a jegybank „lekéste a vonatot”. Azt a pillanatot, amikor még befolyásolhatta volna az irányadó kamat emelésével a rubel árfolyamváltozását. Véleményével egyetért Vlagyimir Tyihomirov is: a pénzpiaci szabályozó szerv nagy késéssel reagált.

A Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap címlapján közölt írás szerint a központi bank eltemette a rubelt. A független újság által megkérdezett szakértők megállapították, hogy a rubel iránti bizalom mind az orosz lakosság körében, mind az üzleti életben egyre kisebb. Anton Fomin, az Instaforex elemzője szerint végképp elveszett a befektetők bizalma a rubel iránt és a helyzet addig ilyen marad a pénzpiacon, amíg a jegybank nem tesz valódi szabályozó lépéseket, beleértve egyes valutapiaci korlátozásokat.

A bankárok visszafordíthatatlannak nevezik a folyamatot

rubel_dollar_euro_130626Ani Kruzs, a Lionstone Investment Service elemzője úgy vélte, hogy még akkor is legalább öt évre lesz szükség a külső befektetések Oroszországba vonzására és a rubel iránti bizalom helyreállítására, ha az orosz gazdaság folyamatos növekedési pályára áll.

Nyikolaj Kondrasov, a moszkvai közgazdasági főiskola fejlődéskutatási központjának munkatársa a lakosság életszínvonalára nézve szörnyűnek nevezte a rubel zuhanását és azt gondolja, hogy nem látszik a folyamat vége. A szakember a Vedomosztyi című lapnak azt mondta, hogy szerinte Oroszország visszatér az 1990-es évek gazdasági nehézségeihez.

A befolyásos üzleti-politikai lap azt írta, hogy az emberek hétfő óta valutára váltották át rubeles megtakarításaikat, a bankárok visszafordíthatatlannak nevezik a folyamatot. Andrej Klepacs, az orosz Vnyesekonombank alelnöke szerint a legnagyobb kockázat most az, hogy a betétesek elviszik pénzüket a bankokból. Úgy véli, hogy az orosz jegybank egyedül nem tudja megszilárdítani a pánikba fordult helyzetet.

A kőolaj ára elérheti a hordónkénti 40-50 dollárt

Szergej Puhov, a közgazdasági főiskola kutatója rámutatott, hogy az orosz exportőrök minden eszközt megragadnak arra, hogy elkerüljék valutabevételeik eladását. Szerinte csak a kőolaj világpiaci árának emelkedését követően változhat a helyzet Oroszországban.

Konsztantyin Koriscsenko, az Orosz Népgazdasági Akadémia tanszékvezető-helyettese, volt jegybanki alelnök azt jósolta a Vedmomosztyinak, hogy ha ilyen ütemben csökken az energiahordozó ára, akkor néhány nap alatt eléri a hordónkénti 40-50 dollárt.

Nem látjuk a kivezető utat a válságból

Natalja Orlova, az Alfa-bank makrogazdasági központjának igazgatója szerint a központi bank irányadó kamatemelése recesszióba taszítja az orosz gazdaságot. A jövőre várt 0,2 százalékos csökkenés helyett 5 százalékkal is eshet a GDP.

Andrej Klepacs, a Vnyesekonombank alelnöke szerint a recesszió amúgy is megérett Oroszországban, a rubel értékének ilyen mértékű esése és ilyen infláció mellett – az orosz pénzügyi tárca korábban 9,5 százalékot várt erre az évre – még akkor is gyorsabb lesz a gazdasági visszaesés üteme, ha csökkentik az állami költségvetési kiadásokat.

A közgazdasági főiskola kutatási központja az orosz gazdaság hároméves visszaesését, s vele együtt a lakossági jövedelmek, a befektetések csökkenését jósolja még abban az esetben is, ha a kőolaj ára eléri a hordónként 100 dollárt. „Nem látjuk a kivezető utat a válságból, befektetési, pénzügyi ingovány vár ránk” – fejtette ki Nyikolaj Kondrasov.