2024 március 29

Magyarázza az alapítványi milliárdokat az MNB

Balog Ádám kifejtette: az MNB elsősorban konkrét projekteket szeretne támogatni, pályázatokon keresztül. „A támogatottak lehetnek diákok, oktatók, kutatók, de akár intézmények, vagy tananyagot, gazdasági elemzéseket készítő szervezetek is” – mondta.

mnb jegybank TFMire lesz elég 200 milliárd?

A jegybank saját közgazdasági képzéseket indít, amelyek nem a „bukott neoliberális tanokat hirdetik”, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mind a négy, már működő alapítványa pedig az oktatási rendszer erősítését célozza – mondta a Vs.hu-nak Matolcsy György jegybankelnök augusztus végén.

Fókuszban a PhD-hallgatók

„Támogatni kell azokat a fiatal PhD hallgatókat, akiknek nincs lehetőségük külföldön gyarapítani tudásukat, a magyar PhD-képzésben viszont nem tudják az általuk választott témát kutatni. Eszközeink jellemzően támogatás vagy ösztöndíj jellegűek, de sok esetben részképzéseket, szemináriumokat, előadásokat is szervezünk” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy miért van szükség ilyen programra, az MNB alelnöke elmondta: az elmúlt időszakban aránytalanul fejlődött a közgazdasági gondolkodás; a pénzügyi terület például nagyon megerősödött, a kis- és középvállalati szektoré alig, és eközben a közpénzügyi világ is fokozatosan lemaradt.

Csak a nagyságrend szokatlan?

Emlékeztetett, a jegybanknak törvényi fölhatalmazása van arra, hogy „a közgazdasági és pénzügyi tudományos élet támogatásával, a szakemberképzés elősegítésével, a pénzügyi kultúra fejlesztésével, a pénzügyi tudatosság erősítésével eszközöket adhasson a változáshoz. Ennek pedig egyik formája az alapítványok létrehozása, ahogyan a jegybank azt már évtizedek óta teszi” – mondta, elismerve, hogy az MNB „valóban eddig újszerű, szokatlan nagyságrendben” él most ezzel a lehetőséggel.

Balog Ádám hozzáfűzte, idén még – a devizahitelek esetleges átváltásától függetlenül – az alapítványok létrehozását követően is nyereséges lesz a jegybank, és jövőre is van esély jelentősebb nyereségre.