2024 március 29

Magyarok húzták a turizmust

Megindulhat a fogyasztás

Balatoni András, az ING vezető elemzője kiemelte, hogy a növekedés markáns, a belföldi vendégek számában tíz százalék feletti növekedés figyelhető meg. Ez azt mutatja, hogy a belső keresleten és a fogyasztáson alapuló növekedés lesz a domináns 2015-ben – tette hozzá. Míg az idei évig inkább a nettó export hajtotta a gazdaságot, 2014-ben már a belső felhasználás, ezen belül elsősorban a kormányzati beruházások domináltak.

Növekedett  a forgalom

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint októberben a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 12, a külföldi vendégeké 1,7, százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a szálláshelyek vendégforgalma összességében 6,4 százalékkal emelkedett.

Az idegenforgalmi statisztikákból arra is lehet következtetni, a GDP-növekedést a fogyasztás húzza jövőre.

Ezt alátámasztja a reálbérek markáns növekedése, az infláció „gyakorlatilag eltűnt”, a rendszeres bérek növekedése miatt a háztartások vásárlóereje érdemben nőtt – mondta. Ez a kiskereskedelmi forgalom mellett a szálláshelyeken is megjelenik. Megjegyezte, hogy ebben az évben eddig minden turisztikai régióban nőtt a vendégforgalom.

Hosszú hétvége és szünet

Az NGM közleményében rámutat: az októberi bővülést az őszi tanítási szünet és az azt megelőző hosszú hétvége is segítette, de az ágazat tartósan jó teljesítményéhez járulnak hozzá egyebek mellett a megvalósuló turisztikai fejlesztések, a szolgáltatások minőségének javulása és a SZÉP-kártya is. Idén októberben az egyre erősödő forgalommal a bevételek is nőttek: a szállásdíj bevételek kimagaslóan, 18 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ez több mint 17,5 milliárd forintot jelent – közölte a tárca.

szalloda_1224Az NGM szerint az első tíz havi vendégforgalmi adatok azt mutatják, hogy a turizmus idei évre jellemző, egyes mutatók tekintetében kétszámjegyű növekedési üteme várhatóan folytatódik: a belföldi szállásbevételek például 15 százalék felett bővültek, és a külföldieké is közelíti a 10 százalékot. A turizmus növekedésének kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a január és október közötti időszakban minden régió forgalma emelkedni tudott. A legnagyobb mértékű erősödést a Dél-Alföldön, Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön mérték.

A belföldi turizmus teljesítményével összhangban a SZÉP-kártya felhasználás is tovább élénkült: idén a kereskedelmi szálláshelyeken már 14,2 milliárd forint értékben fizettek SZÉP-kártyával, ez több mint 10 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Ezen belül az októberi felhasználás 1,2 milliárd forint volt, 3,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban – olvasható az NGM közleményében.

Átlagos növekedés?

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint az októberi növekedés mértéke az elmúlt évek adatai alapján átlagosnak mondható. A külföldiek tartózkodási ideje rövidebb, a magyarok azonban hosszabb időt, akár 1-2 hetet is eltöltöttek belföldön – mondta.

Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára elmondta: az elő tíz hónap adatai alapján folytatódik a növekedés, a szállodák bevétele közel 10 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Egyértelműen látható, hogy a belföldi kereslet „húzza” a szállodákat – tette hozzá. Kevésbé pozitív a külföldi vendégéjszakákban mért 1,7 százalékos növekedés. A szállodák foglaltsága javult, 52,8 százalékos volt az első tíz hónapban, ami 2,1 százalékponttal több a tavalyinál. Az átlagos bruttó szobaár növekedésében a forint euróhoz viszonyított gyengülésének jelentős szerepe van.

Kitért arra is, hogy az ágazat teljesítménye idén 10 százalék felett bővülhet, a szobafoglaltság és az átlagár idén meghaladja a válság előtti, 2007-es szintet. A szállodák jövedelmezőségének fenntartásához további növekedés kell, az orosz-ukrán konfliktus pedig kockázatot jelent – tette hozzá.