2024 április 19

Még az idén szigoríthatja London a külföldiek munkavállalását

A Downing Street vezető tisztviselőitől származó információ nem sokkal azután vált ismertté, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság távozó elnöke londoni beszédében bírálta a EU-n belüli szabad munkaerőmozgás korlátozását célzó brit politikát.

Több opción gondolkodnak

A BBC-nek nyilatkozó kormányzati illetékesek a kilátásba helyezett intézkedésekről csak annyit mondtak, hogy „több opció” is megfontolás alatt áll, de ezekről konkrét döntés még nem született, mint ahogy arról sem, hogy Cameron milyen formában tárja a nyilvánosság elé a korlátozási intézkedések terveit. A BBC kormányforrásai szerint ez lehet egy beszéd, egy interjú vagy akár egy újságcikk is.

Az elmúlt napokban megjelent brit sajtóértesülések szerint a Downing Street által fontolgatott tervek egyike, amelyet kormánykörökben állítólag csak „vészfékként” emlegetnek, felhatalmazná a brit kormányt az EU-társállamokból érkezők betelepülésének leállításra bizonyos előre meghatározott szint elérése után, azon az alapon, hogy a további bevándorlás elfogadhatatlan terheket róna a közszolgáltatási rendszerre és a társadalmi kohézióra.

A hétvégén megjelentek olyan lapértesülések is, amelyek szerint London a többi uniós ország munkavállalóinak évente kiadható brit társadalombiztosítási kártyák számát, illetve érvényességi idejét korlátozná kvóták megállapításával.

Történelmi hiba lenne a lépés

José Manuel Barroso az egyik legtekintélyesebb londoni politikai elemzőműhely, a Királyi Külügyi Intézet – székháza után közkeletű nevén a Chatham House – hallgatósága előtt tartott hétfői beszédében mindazonáltal figyelmeztette Londont, hogy a szabad munkaerőmozgás az egyik legfőbb uniós szabadságjog, és a brit korlátozási szándékok ezt az alapelvet kérdőjelezik meg, megsértve a többi uniós tagországot.

Barroso szerint „történelmi hiba lenne”, ha Nagy-Britannia ebben a kérdésben még inkább maga ellen fordítaná „természetes szövetségeseit Közép- és Kelet-Európában”, annál is inkább, mivel annak idején London a térség uniós felvételének legerőteljesebb támogatói közé tartozott. A bizottsági elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós alapszabályok megváltoztatásához az összes EU-tagország beleegyezése szükséges.

Élesedik a vita

Az uniós bevándorlás ügyében egyre komolyabb ellentét formálódik London és az EU között, és a konfrontáció Barroso hétfői beszéde után személyeskedésig fajuló szópárbajba torkollt.

Grant Shapps, a kormányzó Konzervatív Párt elnöke kijelentette, hogy Barroso személyében „egy meg nem választott bürokrata” akar beleszólni a brit kormány bevándorlási politikájába. Barroso erre már a Chatham House-ban tartott beszéde után, a megjelent újságírók és elemzők kérdéseire válaszolva reagált. Kijelentette: az Európai Parlament megválasztott képviselői választották őt kétszer is az Európai Bizottság élére, a bizottságot pedig a tagországok alakítják ki. „Egyébként pedig nem tudom, ki is az a Shapps úr” – tette hozzá.

Cameron visszaüzent Barrosonak

David Cameron már hétfőn, rendkívül indulatos nyilatkozatban „visszaüzent” Barrosonak. A kormányfő egy vidéki programon nyilatkozva a BBC-nek kijelentette: az ő főnöke a brit nép, és csak a brit választóknak tartozik beszámolással. A bevándorlásra utalva hozzátette, hogy „a britek e probléma megoldását kívánják, ez a kívánságuk nem ésszerűtlen, és én meg is fogom oldani ezt az ügyet”.

Cameron megerősítette azt a brit kormányzati álláspontot, hogy Nagy-Britanniának újra kell tárgyalnia az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét, a tárgyalási folyamat középpontjában a bevándorlásnak kell állnia, utána pedig népszavazást kell tartani arról, hogy e tárgyalások eredményei alapján a brit választók az EU-ban akarnak-e maradni, vagy távozni kívánnak az unióból.