A fejlődő világ lakosságának közel a fele élt napi 1,25 dollárnál kevesebből (229-es árfolyamon ez 286 forintnak felel meg) naponta 1990-ben. Ez a szám 2010-re 22 százalékra csökkent, vagyis 700 millió fővel kevesebben élnek extrém szegénységben. Ez azt jelenti, hogy a 2015-re kitűzött célt (felére csökkentik a napi 1 dollárnál kevesebből élők arányát), már 2010-ben megvalósult. Összességében 1990 és 2010 között 1,9 milliárdról 1,2 milliárdra esett vissza azok aránya, akiknek ilyen körülmények között kell élniük.

Hatalmas különbségek

A tanulmány azonban felhívja rá a figyelmet, hogy az általános cél elérése ellenére a fejlődés igencsak egyenetlen. Néhány régió, mint Kelet- vagy Délkelet-Ázsia elérte a kitűzött célt, míg más területek, mint Afrikának a Szaharától délre eső része (Szubszahara) vagy Dél-Ázsia még mindig le vannak maradva. Sajnálatos tény, hogy a Világbank előrejelzése szerint a szubszaharai régió 2015-re sem éri el a kívánt szintet.

A szubszaharai területen és Dél-Ázsiában 48 és 30 százalék azok aránya, akik napi 1,25 dollárnál kevesebből kénytelenek megélni, szemben az 1990-ben mért 56 és 51 százaléknál. A listát azonban India vezeti, mivel csak ebben az országban él minden harmadik azok közül, akik hivatalosan extrém mértékű szegénységtől szenvednek. A dél-ázsiai ország most abban bízik, hogy az új miniszterelnök, Narendra Modi olyan reformokat fog végrehajtani, amelyek beindítják az indiai gazdaságot, és milliókat emelkedhetnek majd ki a rendkívüli szegénységből – írja a CNBC.

Ezzel szemben Kína óriási lépéseket tett a fejlődés érdekében. Az ázsiai nagyhatalom esetében 60-ról 12 százalékra szorult vissza az extrém szegénységben élők aránya 2 évtized alatt. A rendkívüli haladás ellenére Kína még mindig a második helyen áll India mögött, mivel itt él a világ legszegényebb embereinek közel 13 százaléka.

Az 5 legrosszabb hely

„Eltekintve a kiugróan magas népességű országoktól, amelyeknél nagy számban figyelhető meg az extrém szegénység, a magas arányszámok gyakran a kicsi, törékeny és konfliktusok sújtotta államokban tapasztalhatók” – áll a jelentésben. Ezt támasztja alá, hogy az első 5 legrosszabb helyzetben lévő ország között India és Kína mellett olyan államok találhatók, mint Nigéria (9 százalék), Banglades (5,3 százalék) és a Kongói Demokratikus Köztársaság (4,6 százalék). Az extrém szegénységben élők közel kétharmada ebben az 5 országban élt 2010-ben.

Millenniumi fejlesztési célok

2000-ben 189 ENSZ-tagállam kötelezte el magát amellett, hogy 2015-ig eléri az alábbi célokat.

1. Véget vetnek a súlyos szegénységnek és éhínségnek.

2. Megvalósítják a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatást.

3. Előmozdítják a nemek közötti egyenlőséget és segítik a nők felemelkedését.

4. Csökkentik a gyermekhalandóságot.

5. Javítják az anyai egészségügyet.

6. Küzdenek a HIV/AIDS, a malária és más betegségek ellen.

7. Biztosítják a környezeti fenntarthatóságot.

8. A fejlesztés érdekében globális partnerséget építenek ki.

Az ENSZ tanulmánya kiemeli továbbá, hogy ezen országok sokszor hiányában vannak gyakori és minőségi kutatásoknak a jövedelmekkel, illetve a fogyasztásokkal kapcsolatban, ami jelentősen megnehezíti a megfelelő programok kidolgozását és véghezvitelét.

Gazdasági növekedés és „sebezhető” foglalkoztatottság

A 2013-ban tapasztalt gyenge globális gazdasági növekedés (a legalacsonyabb ráta 2009 óta) jelentősen rányomta a bélyegét a foglalkoztatottságra, különösen a fejlődő világban. Ezt tükrözi az is, hogy csak korlátozott mértékben tudott visszaszorulni az alacsony minőségű foglalkoztatottság, amely széles körben jellemző erre a régióra – olvasható a jelentésben.

Az úgynevezett sebezhető foglalkoztatottsági ráta – azon dolgozók aránya, akik az alkalmazásban állóknál nagyobb gazdasági kockázattal számolhatnak, például, akik saját számlát adnak – 56 százalékos volt 2013-ban a fejlődő országokban dolgozók körében, szemben fejlett országokban mért 10 százalékkal. Ez a ráta mindössze 2,8 százalékkal csökkent 2008 és 2013 között, miközben a megelőző időszakban (2003-2008) 4,0 százalékos volt a visszaesés. A „sebezhető” foglalkoztatottak gyakran nem férnek hozzá a megfelelő szociális ellátásokhoz, emellett sokszor szenvednek a kemény munkakörülményektől igen alacsony jövedelmek mellett, és számos alkalommal sérülnek az alapvető jogaik.

A „sebezhető” foglalkoztatottak arányának csökkenése szinte minden vizsgált régióban lelassult, de a legrosszabb helyzet Nyugat-Ázsiában volt tapasztalható. Itt csupán 1,2 százalékos volt a visszaesés 2008 és 2013 között, szemben a 2003 és 2008 között mért több mint 8 százalékkal.