2024 március 28

Megbéníthatja Németországot a sztrájk

A 66 órás sztrájkot a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőinek szakszervezete (GDL) hirdette meg. Délután 15 órától a teherszállító vonatokon dolgozó mozdonyvezetők hagynak fel a munkával, a személyszállító vonatok mozdonyvezetői pedig szerdán hajnali 2 órakor csatlakoznak. A személyszállító vonatok vezetői csütörtök este 21 órakor fejezik be a sztrájkot, a tehervonatokon dolgozó kollegáik péntek reggel 9 órakor veszik fel a munkát.

A sztrájk várhatóan komoly fennakadást okoz a németországi vasúti közlekedésben.

A csaknem 200 ezer embert foglalkoztató DB 20 ezer dolgozóját képviselő GDL egyebek között 5 százalékos béremelést követel, és el akarja érni, hogy ne csak a mozdonyvezetők, hanem valamennyi vasutas nevében is tárgyalhasson a bérekről. A tárgyalások a munkaadóval tavaly kezdődtek, és az előző héten véget ért, 16. fordulón sem vezettek eredményre.

A kedden kezdődő sztrájk sorban a 7. nagyszabású munkabeszüntetés a bértárgyalások kezdete óta. A legutóbbi, tavaly novemberi GDL-sztrájk csaknem 4 napig tartott, a DB szerint több mint 100 millió euró kárt okozott a cégnek.