2024 március 29

Megdorgálta Szlovákiát az IMF

Az IMF csütörtökön kiadott jelentése szerint a szlovákiai munkanélküliségi arány nagyon magas, 14 százalék körül van. A munkanélküliek kétharmada tartósan munkanélküli, és aggasztó, hogy a fiatalkorúak közti munkanélküliségi arány is elérte a 33 százalékot. Az IMF szerint ugyanakkor kedvező, hogy a szlovák államadósság mérete kezelhető, és pénzügyi szempontból jó állapotban vannak a Szlovákiában működő bankok.

A nemzetközi szervezet javasolja, hogy a szlovák vezetők koncentráljanak a munkaerőpiacon tapasztalható regionális különbségek felszámolására, javítsák az ország fiskális helyzetét – főleg a bevételi források bővítésével – és folytassák a szlovák pénzügyi piacok körültekintő felügyeletét.

Az IMF számításai szerint idén éves szinten 2,4 százalékkal, 2015-ben 2,7 százalékkal nő a szlovák bruttó hazai termék (GDP), de az európai gazdasági környezet romlása és a geopolitikai kockázatok növekedése csökkentheti a növekedés ütemét. Szlovákiában az infláció alacsony, mert gyenge a belföldi kereslet, esnek az élelmiszerárak és az energiaárak, de 2014 végére már gyorsulhat az infláció, közepes ütemet érve el.