2024 március 28

Megkezdődött a menekülés a vízpartokról

– Mi tegnap feladtuk – mondja H. Győző, aki éppen egy tetemes gumi csónakot igyekszik berakni autója hátuljába. – Barátunk balatonmáriafürdői  házában nyaralunk már egy hete. Szinte minden nap esett az eső, úgy kellett kisakkoznunk, mikor menjünk fürdeni. Még egy hetünk van a nyaralásból. Tegnap úgy döntöttünk, szedjük a sátorfánkat, irány Horvátország. Lefoglaltunk egy apartmant, húsz kilométernyire Rijekától. Délutánra ott vagyunk, s már fürödhetünk is a tengerben. Kár, hogy így alakult. Gyerekekkel vagyunk, nekünk nagyon jó lett volna itt a Balatonon.

Nem volt igazán kegyes az idén az időjárás

Jóllehet a nyár eddig valóban nem volt igazán kegyes a nyaralókhoz, az idegenforgalommal foglalkozó szakemberek mégiscsak bizakodtak. Erre meg is volt a jó okuk, hiszen a számok is azt mutatták, hogy a korábbi esztendőkben tapasztalat gyengélkedés után talpra áll ez a nagyon is fontos ágazat.

A Tőzsdefórum is közölte a nyár elején a Nemzetgazdasági Minisztérium vélekedését, miszerint éppen a belföldi turizmus stabilizálja a turizmust. A tárca azokra az adatokra alapozta véleményét, miszerint az idei esztendő első négy hónapjában összességében 10 százalék körül növekedett az ágazat teljesítménye. Január-áprilisban 2,2 millió vendég 5,3 millió éjszakát töltött el a szálláshelyeken, ami kilenc százalékos, illetve nyolc százalékos növekedés a tavalyi első négy hónaphoz képest.

Nem mindenki egyértelműen optimista

Rontott-e a nyár ezen a helyzeten, az majd a későbbiekben derül ki.

– Tény, hogy nem a várakozásaimnak megfelelően alakul a szezon – mondja a Fonyód, Bélatelep-i hegy aljában működő balatoni büfé tulajdonosa, akinek a vendéglátó helye felkerült kategóriájában a hazai tízes toplistára. – Máskor reggeltől estig ,,hajtunk”, hogy kiszolgáljuk a vendégeket. Most nem egészen ilyen a kép. A mi büfénk bevétele a tavalyi huszonöt százalékánál tart. Maholnap augusztus van. Huszadika után mindenki elindul hazafelé. Tartok tőle, hogy az idei nyarat nem a legforgalmasabbként fogjuk megőrizni az emlékezetünkben.

Úgy tűnik a balatoni idegenforgalmat ismét a régió wellness szállodái és gyógyfürdői húzzák ki a csávából. A balatoni idegenforgalom az elmúlt évek óta ismét erősödik. Tavaly a magyar tenger szálláshelyeire egymillió 354 ezer vendég érkezett, négymillió 604 ezer vendégéjszakát töltöttek el. Ez a magyarországi vendéglétszám 15, a vendégéjszakák 20 százalékát jelentette.

A Balatonnál most is Hévíz lesz a nyerő

Nem javultak azonban a szezonális adottságai a tónak. A turizmus nyári bevételei és vendégforgalma nem növekedett számottevően. Az elő- és utószezon tett igazán hozzá ahhoz, hogy a régió végül már tavaly is növekedést könyvelhetett el.

Nem véletlen, hogy a gyógyvízéről híres Hévíz számíthat az idén is a legnagyobb bevételre. A mostani szezon – a kedvezőtlen időjárás ellenére – minden bizonnyal nem lesz rosszabb a tavalyinál. 2013-ban több mint kétszázezren keresték fel a várost,  a vendégek csaknem egymillió 150 ezer éjszakát töltöttek el itt, ami csaknem a duplája a második helyezett Siófok látogatottságának. Hévíz az országos látogatottsági ranglistán az idén is megőrzi előkelő helyét.

A szezonalítás problémáit a tapasztalatok szerint elsősorban azokban a régiókban sikerül enyhíteni, ahol jelentősebb pénzeket fektetnek be az ágazatba. Újabban ezek közé a területek közé tartozik a Velencei-tó is. Az idei tavasz végén, nyár elején nyitották meg a Velencei-tó kapuja elnevezésű komplexumot, amely valóban huszonegyedik századi kínálattal várja a vendégeket.

A Velencei-tó kapuja növelte a forgalmat

A régi szabad strand ma inkább a tengerparthoz hasonlít, homokkal, napernyőkkel. A tóparton impozáns épület komplexumot alakítottak ki, üzlethelyiségekkel, bevásárlóközponttal, mellékhelyiségekkel. A létesítményrendszerbe beépültek a régi vendéglátóhelyek és büfék, a parthoz közel vízi színpad működik. Harminc üzlet és szolgáltatás kapott az épületekben helyet, a többi között itt működik egy százhúsz személyes díszterem, amely egyben a város új házasságkötő termeként is szolgál.

A Velence kapuja megnyitása óta számottevően erősödött a helyi turizmus. Úgy tűnik hosszú távon megéri a borsos áron megvalósult befektetés. A komplexum megvalósítása ugyanis 2,2 milliárd forintba került.