2024 március 29

Megnyílt a hódmezővásárhelyi élményfürdő

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő az avatóünnepségen emlékeztetett rá, a hódmezővásárhelyi fürdőkultúra hagyományai száz évre tekintenek vissza, a mai fürdő építése pedig a két világháború között kezdődött el.

Felidézte, hogy a város 2002-ben építette meg a nemzetközi versenyek építésére is alkalmas tízsávos sportuszodáját, az önkormányzat akkor nem élménypark jellegű beruházásba fogott, hanem korszerű sportcentrumot épített. Az azóta eltelt idő igazolta a döntést, nyolc esztendeje valamennyi vásárhelyi általános iskolás megtanul úszni – emelte ki a miniszter.

2016-ban a város rendezi az ifjúsági úszó Európa-bajnokságot. Erre az önkormányzat – a kormánnyal összefogva – a jelenlegi vizes létesítmények mellé egy 33 méteres bemelegítő medencét épít, amely alkalmas lesz vízilabda-mérkőzések lebonyolítására is – közölte Lázár János.

Az országgyűlési képviselő felidézte, a strandnak és az uszodának helyet adó Népkert egykor a helyiek összefogásával épült, és ma is ingyenes vagy olcsó szórakozási, elsősorban sportolási lehetőséget kínál az itt élőknek.

Almási István polgármester elmondta, az élményfürdő állami és uniós támogatások nélkül, kizárólag önkormányzati forrásokból épült meg, az elmúlt évek strand- és uszodafejlesztésének folytatásaként.

Az ezer négyzetméteres létesítmény a meglévő fürdőhöz kapcsolódik, két új medencével egészíti ki a sportuszodát. Az egyik 227 négyzetméteres vízfelülettel, tucatnyi vízi játékkal a 2–10 éves gyereket várja. A 60 négyzetméteres, ülőfelületekkel felszerelt, 36 fokos termálvízzel töltött medencében pedig az idősebb korosztály is kikapcsolódási lehetőséget talál – tudatta a politikus.