2024 március 29

Megszavazták: a parlament elé kerül a vasárnapi zárva tartás

Az előterjesztők nevében Aradszki András (KDNP) elmondta: az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozását, azt, hogy csak a családi vállalkozásokban működtetett, 400 négyzetméter alatti, és a tulajdonos, mint eladó által nyitva tartott kisboltok lehetnének nyitva vasárnap és ünnepnapokon, a kereskedelemben dolgozó munkavállalók jelentős része támogatja, a szakszervezetekkel is egyeztettek a kérdésről.

Megjegyezte, hogy Ausztriában, Franciaországban és Németországban is zárva tartanak az üzletek vasárnap.

A KDNP-és honatya elmondta: az az álláspont alakult ki, hogy az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozása nem okoz áthidalhatatlan gazdasági nehézségeket.

Rogán Antal, a bizottság elnöke (Fidesz) elmondta: a Fidesz frakciója még nem tekintette át érdemben a javaslatot, a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja két héten belül alakítja ki a véleményét.

Volner János (Jobbik) szerint megosztottak a társadalom, illetve a kereskedelmi dolgozók csoportjai is a kérdésben, mert az igaz, hogy a kereskedelemben foglalkoztatottak így több időt lehetnének együtt a családjukkal, de elesnének a vasárnapi pótlékoktól, így kisebb lenne a jövedelmük. Előfordulhat, hogy a vasárnapi zárva tartás létszámleépítést eredményez – tette hozzá.

Varju László (független) viszont úgy érvelt: az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról azért kezdeményeztek vitát, hogy eltereljék a figyelmet más fontos kérdésről.