2024 április 18

Megújul a sulinet – Indul a Sulinet+

Jönnek az új számítógépek

Régen várt fejlesztés indult 2013. november 21-én, Budapesten. A közoktatás számítógép-niifi-projektnyito-sulinet+_2-20131121hálózati infrastruktúra a (közismert nevén a sulinet) ugyanis évek óta elavult, az iskolák túlnyomó része 8-9 éves, régi, gyártói-szállítói garanciával már nem rendelkező eszközöket használva igyekszik csatlakozni a gyakran internet-ként említett világhálózathoz.

Az Európai Unió által mintegy1,3 milliárd forinttal támogatott fejlesztés keretében a régi berendezéseket több mint 4500 db korszerű eszközzel cseréli le az NIIF Intézet. Ez a fejlesztés első lépése, mely a GigabitEthernet portokkal rendelkező új eszközök alkalmazásával előkészíti, hogy egy későbbi fázisban a tényleges sávszélesség bővítésének a kapcsolóeszközök tekintetében ne legyen akadálya.

Az új eszközök telepítését az NIIF Intézet Pest megyén kívül – a meghibásodott régi eszközök cseréjével – már meg is kezdte. Az új végponti hálózati eszközök novemberi indítású intenzív telepítési munkái ütemezetten napi 20 – 30 végpont üzembe állítását jelentik, közel egy éven keresztül.

 

Biztonságosabb lesz az adatátvitel

Az immár Sulinet+ elnevezésű adathálózati infrastruktúra fejlesztésének második eleme a gerinchálózati kapacitások bővítése és a rendszer megbízhatósága szempontjából fontos a redundancia fejlesztése. Ennek során a már telepített berendezések továbbfejlesztésével és bővítésével növekszik majd az információátvitel sebessége és csökken az információátvitel során előálló esetleges hibák valószínűsége. Mindez nem csupán a Sulinet+ működési jellemzőiben és szolgáltatási paramétereiben eredményez majd jelentős előrelépést, de lehetővé teszi a Sulinet+-től független sávszélesség bővítéseket is.

A Sulinet+ adathálózati infrastruktúra fejlesztésének harmadik eleme a felhordó/gerinchálózati kapacitás olyan bővítése (pl. mikrohullámú technológiákkal), amely lehetővé teszi a hálózaton keresztül korábban elérhetetlen iskolák nagy sávszélességű bekötését is.

Az adathálózat megújulása mellett a Sulinet+ kiépítésével együtt az NIIF Intézet bővíti az infrastruktúra szolgáltatási spektrumát is és olyan modern, XXI. századi webes megoldások jutnak el az iskolákba, mint az élő videóadások és valósidejű videó-kapcsolatok később akár virtuális valóságot is fokozatosan megvalósító lehetősége.

Az új Sulinet+ infrastruktúra a HBONE+ részeként európai viszonylatban is kiemelkedő minőségű informatikai szolgáltatásokat tesz majd lehetővé a közoktatási intézmények diákjai és pedagógusai számára, megteremtve többek között az Európai Unió Magyarországon kívüli nemzeti kutatói és oktatói hálózataival való együttműködés lehetőségét is az iskolák számára.

Nagy Miklós, az NIIF Intézet igazgatója az ünnepélyes projektnyitón hangsúlyozta: „A Sulinet+ projekt legfontosabb feladata, hogy az összes hazai közoktatási-köznevelési intézményt megfelelő műszaki minőségű végponti adathálózati eszközzel lássa el. Ez teszi lehetővé, hogy minden ilyen intézmény nagy sávszélességen tudjon csatlakozni a hazai országos kutatóhálózat által biztosított Internet-gerinchálózathoz, illetve az azon keresztül elérhető közoktatási szolgáltatásokhoz, de akár külföldi partner-intézményeikhez is. Bővül a nagy sebességű felhordó hálózati kapacitás és a hálózati szolgáltatások mellett elérhetővé válnak az arra épülő alkalmazási szolgáltatások az olyan oktatási intézmények számára is, amelyek eddig csak igen kis sebességű szélessávú technikával kapcsolódhattak a hálózathoz.”

Az új Sulinet+ projektet az Európai Unió a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül mintegy 1,3 milliárd forinttal támogatja (TIOP 1.1.3 és KMOP 4.6.1_E projektek). A fejlesztési projekt keretében az iskolák az új, korszerű, nagy sebességű Internet-kapcsolódást biztosító eszközöket 2014 végéig kapják meg.0