2024 április 20

Megvan a várt Fed-döntés

A piacok feszült figyelemmel várták, hogy befejeződjön az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank (Federal Reserve/Fed) nyíltpiaci bizottságának kétnapos, kedden és szerdán tartott ülése, s valamilyen útmutatást kapjanak a kamatemelés ütemtervéről.

janet-yellen-gazdasagtvMaradt a considerable time

Találgatások özönét indították el nemrégiben a San Franciscói-i tartalékbank szakértői, akik egy tanulmányukban utalást tettek arra, hogy a Federal Reserve hamarabb és meredekebb pályán emelhet kamatot, mint amit a piacok jelenleg beáraztak.

A Fed azonban monetáris politikai szándéknyilatkozatában fenntartotta a már hosszú ideje alkalmazott fordulatot, miszerint rövid távon a kamatokat „huzamos ideig” (considerable time) alacsonyan tartja a mennyiségi monetáris enyhítő intézkedések kivezetése után is. Ez azt jelenti, hogy legkorábban a jövő év közepén kezdődik a kamatemelési ciklus.

A Fed döntéshozói mindazonáltal jelezték, hogy a kamatemelés meredekebb lesz a három hónappal korábban várthoz képest. Eszerint középtávon, azaz 2015 végére 1,38 százalékon állhat a kamatszint, míg a júniusi ülésen 1,13 százalékot jeleztek előre. A 2016 végére vonatkozó 2,50 százalékot 2,875-re emelték, míg a 2017-es 3,75 százalékos kamatcélon nem változtattak.

Csökkent az eszközvásárlás

Ugyanakkor a várakozásoknak megfelelően a Fed döntött arról is, hogy újabb 10 milliárd dollárral, havi 15 milliárd dollárra csökkenti gazdaságösztönző célú eszközvásárlási programját. Ebből az összegből tízmilliárdot költenek amerikai állampapírokra, ötöt pedig jelzálog-fedezetű értékpapírokra.

Megingott a piac

New Yorkban az iránymutató tőzsdeindexek vadul hullámzottak a bejelentést követően, erős mínuszba is estek, egy órával később mindhárom mutató pluszban járt.

Közép-európai idő szerint este kilenc órakor a 30 vezető amerikai iparvállalat DJIA mutatója 17 211,50 ponton állt, 0,46 százalékkal magasabban keddi záróértékénél. A tőzsdén jegyzett legnagyobb amerikai részvénytársaságok Standard & Poor’s 500-as mutatója 0,56 százalékkal 2010,20 pontra ugrott, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,62 százalékkal 4580,56 pontra nőtt.

A bankközi devizapiacon az euró gyengült a dollárral szemben, a jegyzés 1,2922 dolláron állt este kilenc után.

A mennyiségi enyhítésnek nevezett program 2012 szeptemberében megkezdett harmadik körében a Fed eredetileg összesen havi 85 milliárd dollár értékben vásárolt hosszú lejáratú értékpapírokat. A keretösszeg leépítését decemberben kezdték meg, s ha a gazdaság helyzete javul, a FOMC következő, másfél hónap múlva esedékes ülésén leállítják a programot.

Szelídebb lesz a növekedés

Döntéseit indokolva a Fed rámutatott, hogy a gazdaság „mérsékelt tempóban” növekszik, csakúgy mint a háztartások kiadásai.

Új előrejelzésében azonban a Fed lassabb bővülést jósol az amerikai gazdaságnak. Az idei évre 2-2,2 százalékos növekedésre számít, míg júniusban 2,1-2,3 százalékot jósolt. A jövő évet illetően a júniusi 3-3,2 százalékról 2,6-3 százalékra csökkentette a hazai össztermék (GDP) bővülésének várható mértékét. A munkaerőpiac helyzetét illetően viszont némi javulásra számít a Fed: az idei munkanélküliségi rátát júniusban 6-6,1 százalékra becsülte, ezt most 5,9-6 százalékra mérsékelte.

A Fed 2012 decemberében meghirdette, hogy addig marad zéró érték közelében az amerikai alapkamat, amíg a tizenkét havi infláció nem gyorsul 2,5 százalék fölé, és amíg a munkanélküliség nem csökken 6,5 százalékra. A munkanélküliség már májusban elérte ezt a célszámot – 6,3 százalékra süllyedt -, és azóta is csökken, immár 6,1 százalékon áll, de a fogyasztói árak augusztusban havi összevetésben 0,2 százalékkal estek vissza, tavaly augusztushoz képest pedig csak 1,7 százalékkal emelkedtek.