2024 április 19

Mindenki alábecsülte a magyar gazdaságot

A KSH pénteki tájékoztatása szerint az elemzők várakozását túlszárnyalva 3,2 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Jövőre lassulás várható

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője elmondta, hogy az általuk 2,9 százalékra vártnál gyorsabb bővülés mögött valószínűleg a mezőgazdaság jobb teljesítménye húzódik meg, és vélhetően a szolgáltató szektor teljesítménye alakulhatott kedvezőbben. Az ipari és az építőipari adatok ugyanis már ismertek voltak, ezekből ki lehetett számítani a bővüléshez való hozzájárulás mértékét.

Kiemelte, hogy a GDP-növekedés fő húzóága továbbra is az ipar, amely számításuk szerint 1 százalékpontot adhatott a növekedéshez, az építőipar 0,5 százalékponttal, a mezőgazdaság 0,5 százalékpont fölötti teljesítménnyel járulhatott hozzá a bővüléshez.

Németh Dávid szerint decemberig valamelyest lassul a GDP-bővülés üteme. Számításuk szerint 2-2,5 százalék közé mérséklődhet a növekedés az év utolsó negyedévében, éves szinten pedig 3,3 százalék GDP-növekedés várható, jövőre pedig ez 2-2,5 százalékra lassulhat.

Meglepőek az adatok

Fazakas Péter, a Buda-Cash Brókerház Zrt. senior elemzője is meglepőnek nevezte az adatokat, mert úgy vélte, hogy a korábban közzétett külkereskedelmi termékforgalom statisztikák azt valószínűsítik, hogy nem a nettó export járult hozzá jelentősebb mértékben a növekedéshez, és a kiskereskedelem is inkább a lanyhulás jeleit mutatta. Hozzátette: jövőre 2,3-2,5 százalék körüli ütemre fékeződik a gazdasági növekedés.

A Buda-Cash Brókerház senior elemzője utalt a Bloomberg felmérésére, amely szerint a legtöbben negyedéves szinten 0,2-0,4 százalék közötti növekedést vártak, míg év/év alapon jellemzően 2,7 és 3 százalék között szóródtak a várakozások. Megjegyezte: az építőipari statisztikák július-szeptemberre a második negyedévinél gyengébb volumenindexeket mutattak, azonban év/év alapon számottevő növekedés volt látható.

Lassulás látszik a növekedésben

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a 3,2 százalékos gazdasági növekedés a harmadik negyedévben kicsit felülmúlta a 3 százalékos becslésüket. Arra hívta fel a figyelmet, hogy lassulás látszik a gazdasági növekedésben, ennek ellenére az éves előrejelzésükben 3,3 százalékos növekedéssel számolnak 2014-re, erre vonatkozó becslésüket a részletes adatok közlése után vizsgálják felül.

Az Erste Bank elemzője szintén úgy látja, hogy jövőre 2,3 százalék lesz a gazdasági növekedés. A lassulás valószínűleg folytatódni fog jövőre is, részben a kisebb intenzitással lehívott uniós pénzek, részben pedig a jóval magasabb bázis miatt – közölte Gabler Gergely.

Londoni pénzügyi elemzők is jóval alacsonyabb ütemet prognosztizálta, csütörtökön közölt előzetes növekedési becslésükben 2,3 százalékos harmadik negyedévi bővülésre számítottak éves összevetésben.

Az NGM szerint hosszútávon is fenntartható a növekedés

A minisztérium a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első gyorsbecslésére reagált, amely szerint az elemzők várakozását alaposan túlszárnyalva 3,2 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az NGM szerint a gazdaság bővüléséhez elsősorban az ipar és a mezőgazdaság, nemzetgazdasági ágak teljesítménye járult hozzá, a növekedés szerkezete pedig kiegyensúlyozottabbá és hosszú távon is fenntarthatóvá vált.

A havi ágazati részstatisztikák azt mutatják, hogy az ipari termelés 7 százalék, míg az építőipari kibocsátás 13 százalék körül növekedett. A mezőgazdaság szintén hozzájárult a gazdaság növekedéséhez a magas bázis ellenére.

Felhasználói oldalon a beruházásokat az uniós források, az alacsony kamatok, a növekedési hitelprogram és a vállalati szektor fokozódó aktivitása egyaránt támogatta. A minisztérium úgy véli, hogy az építőipari termelés és a lakásépítések bővülése egyaránt segíti a további beruházásokat.

A növekedés a jövedelmek bővülését is maga után vonja

Az NGM szerint a fogyasztói árak mérséklődése és a pozitív munkaerő-piaci folyamatok okozta reáljövedelem-emelkedés, a fogyasztói bizalom javulása, valamint a kiskereskedelmi forgalom élénkülése a fogyasztás további erősödésének irányába hat.

A minisztérium emellett arra számít, hogy a növekedés a jövedelmek további bővülését is maga után vonja, ami a háztartások jövőbeli fogyasztását is emelni fogja, továbbá javítja az államháztartás egyenlegét és a munkaerő-piaci helyzetet.

A magyar gazdaság 2013. második negyedévétől kezdve emelkedést mutat, a minisztérium szerint a tendencia tovább folytatódik és a kedvező harmadik negyedéves adatnak köszönhetően az éves növekedés az NGM hivatalos őszi 3,2 százalékos előrejelzését is meghaladhatja.