2024 április 18

Nem éri be ennyivel a német kormány

Wolfgnag Schäuble a Welt am Sonntag című lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy sürgető feladat a versenyképesség erősítése és beruházások elindítása több területen. „Ezzel foglalkoznunk kell, méghozzá gyorsan és konkrétan” – mondta a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy „teljesen jogos a kritika” a kormánnyal szemben amiatt, hogy mostanáig nem tett elég erőfeszítést.

Elsősorban az uniós digitális belső piac, az energiaunió és a németországi infrastruktúra területén kell beruházásokat indítani – emelte ki.

Hétfőn egyeztetnék még

A Welt am Sonntag szerint ezekről a témákról egyeztet majd hétfőn Berlinben Wolfgang Schäuble és a gazdasági miniszter, Sigmar Gabriel francia kollegáikkal, Michel Sapin pénzügyminiszterrel és Emmanuel Macron gazdasági miniszterrel, Angela Merkel kancellár pedig kedden bemutat egy programot, amely az informatikai szektorba irányuló kockázatitőke-befektetések ösztönzését célozza.

A gyenge gazdasági növekedés miatt Németországban egyre kiterjedtebb vita zajlik arról, hogy a kormánynak az államháztartás egyensúlyára vagy a gazdaság élénkítésére kell-e összpontosítania. A jelenlegi tervek szerint jövőre 1969 óta először új hitel felvétele nélkül fedezik az államháztartás kiadásait. A kormány bírálói szerint azonban akár a költségvetési hiány és az államadósság rovására is beruházási programokat kell indítani a gazdaság élénkítése céljából.

Szó sem lehet lazításról

Wolfgang Schäuble elutasítja ezt az álláspontot, a Welt am Sonntagnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az államháztartási egyensúly ügyének ugyan nincs elsőbbsége, de a kormánynak a hitelesség megőrzése miatt teljesítenie kell vállalásait, ezért szó sem lehet lazításról.

Hozzátette, hogy a konjunktúra gyengülése, a korábban vártnál kisebb gazdasági növekedés nem fejt ki azonnali hatást az adóbevételekre, így a tervek módosítása nélkül lehet teljesíteni az államháztartási célokat.

A német kormány a héten módosította lefelé a gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzését, az új prognózis szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2014-ben 1,2 százalékkal, 2015-ben 1,3 százalékkal bővül. A legutóbbi, tavaszi előrejelzésében még azt jósolták, hogy a hazai össztermék (GDP) idén 1,8 százalékkal, jövőre 2 százalékkal növekedik.