2024 április 20

Orbán: biztonságban van az új gazdaságpolitika

A kormányfő úgy fogalmazott: a kabinet helyes utat választott a duális szakképzési rendszerrel, de „az igazán jó hír, hogy ez az út, ez a politika, a jövő útja biztonságban van (…), legalább négy évig ezen az úton mehetünk tovább”. Magyarország – amely nem fél saját kezébe venni a sorsát, és van bátorsága küzdeni az érdekeiért – nagy jövő előtt áll – jelentette ki.

Megállapodnak az MKIK-kel

Orbán Viktor hangsúlyozta, a szakképzési rendszer adja az alapját a munkára épülő gazdaságpolitikának. Ezért megállapodást készülnek kötni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK), hogy a 2014-2020-as fejlesztési időszakban több tízmilliárd forintot fordítsanak a szakképzési rendszer fejlesztésére – közölte.

Megköszönte egyúttal az MKIK-nak, hogy az elmúlt években a kormány „elvszerű és elkötelezett” segítője volt a munkaalapú gazdaság megteremtésében, a kétkezi munka becsületének helyreállításában és a szakképzési rendszer megújításában.

Beszédében célként fogalmazta meg, hogy a szakiskolák ne a munkanélküliek, hanem a munkából élők számát gyarapítsák, a tanulók olyan mesterségeket tanuljanak, amelyekkel az iskola elvégzése után valóban elhelyezkedhetnek szakmájukban.

Ahhoz, hogy Magyarország legyen Európa egyik termelési központja – folytatta Orbán Viktor -, magasan képzett szakembergárdára van szükség: „a magyar szakemberek ma az ország legfontosabb versenyelőnyét jelentik”.

Egy szakma sztárjának lenni jó dolog

A miniszterelnök a diákoknak azt mondta: aki már tizenévesen egy szakma sztárja, az jó úton halad, hogy sikeres ember is legyen.

Hozzátette, reméli, hogy Magyarország hamarosan egy nemzetközi szakmai versenynek is otthont adhat majd. Az ehhez szükséges támogatást a kormány biztosítja – közölte.