2024 április 20

Pörög a lakáspiac Amerikában

A most közzétett adatok szerint a használtlakás-eladások 2,6%-kal növekedtek az idei év hatodik hónapjában, míg a befektetők többsége csupán 1,9%-os bővüléssel számolt. Időközben a májusban mért volument is módosították, 4,9%-ról 5,4%-ra. Júniusban a várt 4,9 millió helyett 5,04 millió használt lakás került eladásra, az előző hónapban mérteket is enyhén felfelé korrigálták, 4,89 millióról 4,91 millióra. Ez már a soron következő 3. hónap, hogy javuló értékesítésekről adnak számot. Mind a négy régióból emelkedést jelentettek.

A növekedés hátterében elsősorban az ingatlanárak 2012 márciusa óta nem látott kismértékű növekedése, valamint a rekord alacsony alapkamat állt. A foglalkoztatottság bővülése, valamint a bérek gyorsabb ütemű emelkedése is kedvezően hatott a lakásvásárlási hajlandóságra. Az adatsor azért fontos, mert a használtlakás szegmens a lakáspiac 90%-át teszi ki, így elmondhatjuk, hogy újabb életjelet adott magáról az ingatlanpiac.

Az adatok megjelenése után az EURUSD kurzus az 1,3470-es szint alá is benézett.