2024 március 28

Rendkívüli ülésen döntenek a 3-as metróról

Egyre sürgősebb a megoldás

Tarlós István főpolgármester és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett, pénteki keltezésű előterjesztésben az áll: a héten megszületett határozat értelmében a kormány támogatja a metróvonal felújítását, a lehetőségek közül a járműpark felújítása mellett foglalt állást és engedélyezi az ehhez szükséges hitelfelvételt.

„Tekintettel arra, hogy a főváros egyik legfontosabb megoldatlan problémája a metróvonal általános műszaki állapota, szükséges a további előkészítés lépéseinek Fővárosi Közgyűlés által rögzítése” – írták a budapest.hu oldalon közzétett javaslatban.

A testület a javaslat elfogadásával deklarálhatja a beruházás „végrehajtásának prioritását”, valamint dönthetnek arról is, hogy a kormány határozatával összhangban felkérik a BKV Zrt.-t a 3-as metróvonal járműparkjának felújítására vonatkozó tender kiírására. Ebben az előterjesztés szerint folyamatosan együtt kell majd működnie a fővárosi önkormányzattal és a BKK Zrt.-vel.

metro3Az előterjesztésben írtak arról, hogy a szükséges felújítással a 3-as metró járműparkjának élettartama minimum húsz évvel hosszabbítható meg. „A járműpark felújítása a vonal üzemi fenntartása mellett várhatóan több évet fog igénybe venni” – áll a javaslatban. Mint írták, a finanszírozási konstrukció kidolgozása és a kormányzattal, valamint a lehetséges finanszírozókkal való egyeztetése a járműfelújítás megkezdésének feltétele. A felújítási tender mielőbbi indítása érdekében a tárgyalásokat még idén ősszel le kell folytatni.

Hitelből mehet a felújítás

A közgyűlés hétfői döntésével felhatalmazhatja a főpolgármestert a hitelfelvételhez szükséges minden előkészítés és tárgyalás lefolytatására, továbbá arra, hogy a 3-as metró járműparkjának felújítását szolgáló finanszírozási konstrukciót és a szükséges garanciális feltételrendszert a nemzeti fejlesztési miniszterrel egyeztesse és a szükséges döntési javaslatok terjessze a testület elé.

A Fővárosi Közgyűlés az előterjesztésben foglaltak szerint a főpolgármestert felhatalmazhatja arra is, hogy a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása kapcsán a finanszírozási lehetőségekről a kormánnyal folytassa a tárgyalásokat, arra is tekintettel, hogy a kormány mérlegeli európai uniós vissza nem térintendő támogatás biztosítását a beruházáshoz.

A konkrét hitelfelvételről a potenciális finanszírozókkal – különösen az Európai Beruházási Bankkal (EIB), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) és a kereskedelmi bankokkal – történő egyeztetések és a kormányzati tárgyalások lezárása után lehet konkrét döntést hozni – olvasható az előterjesztésben.

A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli összehívását – mint a csütörtöki meghívóban olvasható – a választási törvény indokolta, az, hogy a testületnek meg kell választani a Fővárosi Választási Bizottság tagjai és póttagjait.