2024 április 20

Rossz híreket közöltek az amerikai gazdaságról

Lassult a feldolgozóipar növekedése

A Markit csütörtöki közleménye szerint júliusban 56,3 pont volt a feldolgozóipari BMI a júniusi 57,3 pont után, ami 49 havi csúcsnak számított. Az alindexek közül a termelési mutató 60,4 pontra hanyatlott júliusban a négy éve legmagasabb júniusi szintről. A foglalkoztatottsági mutató először romlott április óta és 10 hónapja legalacsonyabb szintre került júliusban.

A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat vagy alszektor növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi.

Csökkent az új építésű lakások eladása az Egyesült Államokban

Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtöki közlése szerint júniusban egész évre kivetítve az új építésű lakások eladása 8,1 százalékkal 406 ezerre csökkent. A szakértők szerényebb, 5,8 százalékos visszaesésre számítottak a múlt hónapra. Ez azt jelzi, hogy továbbra is igen bizonytalan lábakon áll az amerikai ingatlanpiac.

Az eladások az Egyesült Államok négy körzetében csökkentek, Észak-Keleten a legnagyobb mértékben, 20 százalékkal. Az eladásra váró újonnan épült lakásállomány júniusban 197 ezer volt, 3,1 százalékkal nőtt májushoz képest. A júniusi eladások ütemével számolva 5,8 hónapra lenne elég lakás a kereslet kielégítésére, ami 2011 októbere óta a legmagasabb.