2024 március 28

Rugalmasabb lett a startupok támogatása

üzlet_startup_123rfFel kell építeni egy jó rendszert

A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára erről a Napi Gazdaság által, „Hogyan lesz Budapest startupfőváros?”címmel rendezett konferencián beszélt csütörtökön Budapesten.

A kutatás-fejlesztés és innováció területén véleménye szerint nem szerencsés központi forráselosztó rendszerben, nagy központi pályázatokban gondolkodni. Hangsúlyozta, hogy a startup támogatási rendszert elemekből kell felépíteni, és felidézte, hogy ennek érdekében a kormány több lépést is tett tavaly. Példakánt említette egyetemek és nagyvállalatok bevonásával induló közös kutatási projektek támogatását, valamint ide sorolta a kockázati tőkeprogram előrehaladását és a BudapestHUB munkacsoport létrejöttét.

Hozzátette ugyanakkor, hogy még nagyon sok a teendő ahhoz, hogy Budapest Kelet-Közép-Európa startup központjává váljon. Megemlítette azt is, hogy a 2014-2020 közötti időszakban 140 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a startup ökoszisztéma kialakítására.

Rugalmasabb a rendszer

Cséfalvay Zoltán nagy könnyebbségnek nevezte, hogy az idén január 1-jével megszűnt az NFÜ, szavai szerint ezzel „egy átok szállt le a magyar fejlesztéspolitikáról”. Hozzátette, hogy a szervezet nélkül gyorsabban, rugalmasabban lehet az elképzeléseket megvalósítani.

Kifejtette, hogy a kormány az idén négy területen próbál előrehaladni a startupok támogatásában. Folytatódik a tavaly elindult „gazella program”, emellett a kormány szeretné jobban erősíteni a nagyvállalatok és a startupok közötti kapcsolatot. Olyan megoldásokkal például, hogy nagyvállalatok nyitnak meg kutatási teret, laboratóriumot az induló vállalkozások előtt.

adatok_koncepció_digitális_világ_technológia_innováció_123rfAz államtitkár szerint viszonylag jól kidolgozott állapotban van a spin-off ösztöndíj rendszer, amely lehetőséget teremt az egyetemi kutatási eredményeket közvetlenül hasznosító spin-off vállalakozások támogatására. Szintén előrehaladott állapotban van az az inkubátor program, amely a hazai startupoknak segít eljutni a világ nagy technológiai inkubátor központjaiba.

Lehet menni a MassChallenge-re

Az NGM államtitkára beszámolója szerint nemrég Bostonban tárgyalt arról, hogy magyar vállalkozások hogyan tudnak részt venni a világ legnagyobb, MassChallenge elnevezésű startup versenyén. Közölte, hogy április 2-áig lehet jelentkezni Magyarországról is az idei MassChallenge-re, amelynek mintegy 1300 résztvevője van, összdíjazása pedig 1 millió dollár.

Hozzátette, hogy a 2015. évi versenyre való felkészüléshez az idén a szeptember-novemberi időszakban rendeznének Budapesten egy startup versenyt, amelyről a tíz legjobb juthat tovább Bostonba. Az államtitkár távlati célként jelölte meg, hogy 2015 után Budapest legyen a MassChallenge verseny egyik regionális központja.