2024 május 30

Svájcban is a defláció fenyeget

A svájci statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint decemberben 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest, novemberhez viszonyítva pedig 0,5 százalékkal. Novemberben éves összevetésben 0,1 százalékos volt a csökkenés, októberhez képest az árak nem változtak.

Az SNB 2011 szeptemberében vezette be az 1,20 frankos árfolyamküszöböt az euróval szemben, hogy így küzdjön a menedékdevizának tekintett svájci fizetőeszköz túlértékelődése ellen. A svájci központi bank az utóbbi hónapokban többször felhívta a figyelmet a deflációs kockázatokra, ahogy az euróövezeti országok nyomott gazdasági növekedése, valamint az oroszországi válság miatti aggodalmak egyre feljebb húzták a svájci frank árfolyamát.

Az árfolyamküszöb megvédésének érdekében a svájci jegybank két év után először decemberben nyíltpiaci beavatkozásokat hajtott végre, emellett január 22-től negatív kamatot vezet be a kereskedelmi bankok nála elhelyezett, 10 millió frank feletti látra szóló betéteire, és szélesítette az irányadó kamat, a három hónapos Libor célsávját az addigi 0,0 és 0,25 százalékról mínusz 0,75 százalék és plusz 0,25 százalék közöttire.

A frank felértékelődése komoly fenyegetést jelent az exportorientált svájci gazdaságra, amelynek termékei főleg az euróövezetben találnak gazdára.