2024 március 28

Szalmaláng, de jól fűt

Mintegy 3 milliárd forint bevétel keletkezett a helyi gazdáknál és fuvarozási vállalkozásoknál a Dalkia Energia csoport új, lágyszárú biomasszával fűtött erőművi blokkjának tavalyi elindulása óta. A kazánokban eddig összesen csaknem 143 ezer tonna lágyszárú tüzelőanyagot, többségében szalmabálát, égettek el. A blokk eddigi, megközelítőleg 9000 órás üzemelése során mintegy 83 millió köbméter földgázzal csökkentette az ország gázfogyasztását; a szén-dioxid-kibocsátás ezáltal több mint 155 ezer tonnával csökkent. A blokk, indulása óta – az üzemi próbákat, a próbaüzemet és a kereskedelmi időszakot is beleszámolva – 192 gigawattórányi villamos energiát és 878 ezer gigajoule hőenergiát termelt.

villamosenergia áram 121111Folyamatosan mérik a károsanyag-kibocsátást

Sikeres volt az új erőművi blokk hatósági és villamosenergia-rendszerszintű vizsgálata is. Megtörtént a blokk károsanyag-kibocsátási értékeinek hiteles szakértői ellenőrzése, és a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. szakemberei a blokk hármas számú gőzturbinájának villamos teljesítmény szabályozhatóságát is felmérték.

A decemberi környezetvédelmi mérések során a szakértők többek között vizsgálták az új egység por-, klór- és kénkibocsátását, valamint a füstgázzal távozó szénmonoxid és nitrogénoxidok koncentrációját is. „A vizsgálat célja volt igazolni, hogy a pécsi szalmatüzelésű erőmű képes maradéktalanul megfelelni a környezetvédelmi előírásoknak” – idézte a közlemény Péterffy Attilát, a Dalkia Energia erőmű üzletágának igazgatóját, aki hozzátette, hogy az erőmű a kibocsátott égéstermékek koncentrációját saját maga is folyamatosan méri, az adatokat a honlapján közzéteszi.

A kötelező átvételi rendszeren keresztül értékesítik a megtermelt energiát

Szintén sikeresen teljesítette a Pannonpower új lágyszárú biomassza-tüzelésű blokkjának hármas számú gőzturbinája a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító akkreditációs tesztjét. A vizsgálat során azt mérték a szakemberek, hogy az egység mennyire képes tartani az előzetesen megadott villamosenergia-termelési menetrendet, illetve hogy mennyi idő alatt és milyen mértékben lehet csökkenteni, illetve növelni a teljesítményét.

Zöld távhőre állt át Pécs

Az új, 70 megawattot meghaladó hőtermelő kapacitású szalmatüzelésű blokk Pécs város 31 ezer lakást és 450 intézményt kiszolgáló távhőrendszerének hőigényét mintegy 60 százalékban képes kielégíteni. Az új blokk tavalyi üzembeállásával az évekkel ezelőtt elindított, faaprítékkal és ömlesztett mezőgazdasági melléktermékkel fűtött blokkot kiegészítve immáron teljesen „zöld távhőre”, azaz 100 százalékban biomassza tüzelésre állt át a város távhőrendszere, így Pécs lett az első olyan hazai nagyváros, amelynek távfűtését teljes egészében biomassza alapú megújuló energiaforrásból fedezik. Az új egység párhuzamosan képes hő és áram előállítására is, villamosenergia-termelő kapacitása 35 megawatt.

„A megfelelő eredményeknek köszönhetően az új egység által megtermelt árammennyiséget az erőmű továbbra is a kötelező átvételi rendszeren keresztül értékesítheti az országos hálózat számára, ami hozzájárul kiszámítható, stabil és gazdaságos működésünkhöz, ezáltal közvetve a fogyasztók ellátásbiztonságának növeléséhez” – emelte ki az akkreditáció sikeres megszerzésének legfontosabb eredményét Péterffy Attila.

Kisebb rendszerekben is életképes a technológia

Az elmúlt időszak tapasztalatai megerősítették, hogy a helyi tüzelőanyagra alapozott lokális hő- és áramtermelés hasznos eleme a hazai energiaellátásnak. „Amit most a pécsi, 31 ezer távfűtött lakást ellátó rendszer esetében létrehoztunk, más, akár 1000 fogyasztót kiszolgáló, kisebb rendszereknél is életképes. A technológia meghatározó eleme lehet egy fenntartható és megfizethető hazai távhőszolgáltatási rendszernek” – hangsúlyozta az üzletágigazgató, aki szerint fontos, hogy ez a fejlesztés ne csak egyedüli kezdeményezés legyen, hanem elindítója egy Magyarország adottságait jól kihasználó, a helyi távfűtést hatékonyabbá tevő folyamatnak.

Évi 80 millió köbméter fölgázt takarítanak meg

A Pannonpower erőmű új szalmatüzelésű blokkja a vállalat mintegy 24 milliárd forintos beruházása révén készült el. Az új erőművi blokk beépített hőtermelő kapacitása meghaladja a 70 megawattot, kapcsolt villamosenergia-termelő kapacitása pedig 35 megawatt. Éves szinten mintegy 1000 TerraJoule hőenergiát állít elő. A földgázról mezőgazdasági melléktermékre történő tüzelőanyag-váltás éves szinten összességében mintegy 150 000 tonna szén-dioxid kibocsátás megtakarítást eredményez. A földgáztüzelésű kazánok kiváltásával összesen évente mintegy 80 millió köbméter földgáz takarítható meg. A pécsi egységnek köszönhetően ennyivel csökken az ország függősége az importált fosszilis tüzelőanyagoktól.

Az új erőművi blokk tüzelőanyagként lágyszárú biomasszát használ, ennek csaknem 100 százaléka mezőgazdasági melléktermék (jellemzően szalma, kisebb részben kukoricaszár), de kifejezetten energetikai hasznosítás céljából termesztett energianövényt (energianádat) is felhasznál. Az erőmű évente mintegy 4 milliárd forintot költ tüzelőanyagra – ez az összeg a régió vállalkozásainak bevételét növeli.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai alapján a hazai erőművi megújuló villamosenergia-termelésnek csaknem ötödét a Pannonpower két biomassza-tüzelésű erőműve állítja elő. A zöldvillany magyarországi előállításában a társaságcsoport szerepe meghatározó. A két pécsi blokk 2020-ban a becslések szerint a magyarországi megújuló primer energia felhasználás mintegy 6%-át adja, jelentősen hozzájárulva ezzel az ország Megújuló Energia Cselekvési Tervben vállalt, jövőbeli kötelezettségei teljesítéséhez.