2024 április 20

Számít a nőkre a kormány?

Nagyon sokan dolgoznak

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) Női vállalkozások, vállalkozó nők című rendezvényén Varga Mihály hozzátette: a kormány nagyon sokat tett azért, hogy a nőknek ne kelljen feltétlenül választani a család és a karrier, munkába állás között. Több családpolitikai intézkedéssel javították a nők munkába állásának lehetőségeit, valamint igyekeztek segíteni azt is, hogy a vállalkozásokon keresztül is megkapják ezt a lehetőséget – mondta.

A nemzetgazdasági miniszter kitért arra, hogy a munkahelyvédelmi akció keretében az elmúlt év végére már 412 ezer nő után vettek igénybe járulékkedvezményt. A kedvezményezettek közül 40 ezer gyedről vagy gyesről visszatérő édesanya volt – tette hozzá. A gyed extra is sikeres intézkedés volt, segítségével 16 ezren tudtak visszatérni a munkába – jegyezte meg. A munkában álló nők száma már harmadik hónapja meghaladja az 1,9 milliót, Magyarországon ilyen magas számot a rendszerváltoztatás óta nem mértek. Javult a családok jövedelmi helyzete, a reálkeresetek 2010 és 2014 között átlagosan 10,7 százalékkal emelkedtek a családi kedvezmények figyelembevételével.

Családpolitikai szempontból nagyon kedvezőnek tartotta a miniszter, hogy több gyermek nevelése esetén az átlagosnál magasabb volt a növekedés mértéke, például az egy gyermekes munkavállalók reálkeresete 9 százalékkal, a kétgyermekeseké 15 százalékkal, a három vagy több gyermekeseké pedig kiemelkedő mértékben, 37 százalékkal emelkedett az elmúlt négy évben.

A fővárosban program indulhat

Tarlós István, Budapest főpolgármestere beszédében kiemelte: a gazdaság szereplőinek, a döntéshozóknak fel kell ismerniük, hogy érdekükben áll a női vállalkozások támogatása. A nők érvényesülése a munkaerőpiacon nem csupán esélyegyenlőségi kérdés, hanem a versenyképességet döntően befolyásoló tényező. Számos kutatás bizonyítja, hogy a női vállalkozások több vonatkozásban hatékonyabbak, mint a nem nők által vezetett társaság – mondta.

Az olyan tulajdonságok, mint a szervezőképesség, precizitás, konfliktuskezelés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a nők által alapított társaságok hosszabban és stabilabban működnek – tette hozzá Tarlós István. A főváros most dolgozza ki a gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés tematikus fejlesztési programját, amelyben külön figyelmet kapnak a kis- és közepes vállalkozások. Ebben a munkában is részt vesz a BVK, amely a budapesti vállalkozásfejlesztés egyik kulcsintézményévé vált.

Sokan vállalkoznak

Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke elmondta: a kkv-k a világ minden pontján a gazdaság, munkaerőpiac stabilitását adják. Magyarországon a kkv-k hangsúlyosabb szereplői a gazdaságnak, mint számos más uniós tagállamban. Bár hozzájárulásuk a hazai össztermékhez 55 százalék volt 2013-ban, ami kissé az uniós átlag alatt van, azonban a foglalkoztatáshoz 73 százalékban járultak hozzá a magyar kkv-k, míg az uniós átlag 66 százalék.

Magyarországon 2013-ban 133 ezer önfoglalkoztató, azaz saját vállalkozásban dolgozó nő volt, akik közül csaknem 55 ezernek volt alkalmazottja. Ez 41,5 százalék, szemben az uniós átlaggal, ami 24 százalék – tette hozzá. Szalai Piroska kiemelte: a női önfoglalkoztató vállalkozások, és az ott dolgozó női alkalmazottak nélkül nem valósulhatott volna meg az elmúlt év jelentős foglalkoztatási bővülése.