2024 március 29

Szaúdi vevőké lett a Kapuvári Húsgyár

Pár hónap kell az indulásig

Kovács Csaba a pontos vételár megjelölése nélkül annyit árult el: a két társaságért kért 1,1 milliárd forint több mint felét kínálta a vevő, aki szarvasmarha-feldolgozásra kívánja átállítani az eddig sertéshús-termékeket készítő üzemet.

A vevő megszerezte a Kapuvári márkanevet is. Azt tervezi, hogy a vételár kifizetését követően, pár hónapon belül indítja újra és folyamatosan futtatja fel a termelést, amellyel elsősorban a kelet-európai piacokat célozza meg, tette hozzá az NRN Kft. ügyvezetője.

hus_1211292012-ben bezárt a gyár

A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat.

A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt, de később csökkentették az árat. A határidőig akkor mintegy 120 hitelezői bejelentést nyújtottak be, összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékben.

Az NRN ügyvezetője két hete beszélt arról, hogy eredményes volt az egykori kapuvári húsgyárat működtető két társaság vagyonára kiírt, sorrendben ötödik pályázat. Akkor elmondta: egyes elemekre és a teljes vagyonra is két-két pályázat érkezett az április végi beadási határidőig. Utóbbiak egyike formai okokból érvénytelen volt, a másikat viszont a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. felszámolóbiztosaival elfogadták. Kovács Csaba akkor megjegyezte: a pályázó kötelezettséget vállalt a gyár újraindítására, de a vételár is olyan összegű, hogy az alapján nem a vagyon értékesítésére törekszik a vevőjelölt.