2024 április 20

Újra tarolnak a retró játékok

„A klasszikus játékok a reneszánszukat élik, különösen az ünnepi szezon közeledtével” – mondta a MarketWatch-nak Eva Lorenz, az Amazontól. „Mi több, a nagy játékgyártól fel is újítottak egyes régi játékokat a fiatalabb generáció számára” – tette hozzá Jenny Fernandez, a Google marketing menedzsere. Íme néhány klasszikus játék, amely nagy visszatérőnek számít a Google, az eBay, illetve az Amazon adatai szerint.

Tini Nindzsa Teknőcök

Azok, akik néhány évtizeddel ezelőtt voltak fiatalok, bizonyára jól emlékeznek a Tini Nindzsa Teknőcökre – arra a négy teknősből álló csapatra, akik elszántan küzdenek a bűnözők, a földönkívüliek és más gonosz erők ellen. A jelenlegi trendek pedig arra utalnak, hogy a teknőscsapat a mai gyerekek számára is szép emlék lehet. A Google Shopping és az eBay adatai ugyanis arra utalnak, hogy a Tini Nindzsa Teknőcök idén nagy reneszánszukat élik, köszönhetően elsősorban Michael Bay nagyszabású filmjének, amely kasszasiker lett. A mozi a nyitó hétvégén 93,7 millió dollárt hozott világszerte, amivel a Variety szerint a negyedik legnagyobb augusztusi debütálást tudhatja magáénak a filmtörténetben.

Mindazonáltal érdemes megjegyezni, hogy a klasszikus ábrázoláshoz képest, a teknőcök mára igencsak megváltoztak. Napjainkban sokkal keményebbek és izmosabbak annál, mint amire a felnőttek gyerekkorukból emlékezhetnek.

Lego

Annak ellenére, hogy a Lego valójában soha nem ment ki a divatból, a Google szerint idén is a legkeresettebb játékok között foglal helyet. Ennek egyik oka lehet az idén februárban kijött A Lego-kaland című film, amely már az első két hónapban több mint 400 millió dollárt kaszált. A siker másik magyarázata, hogy a Lego ismét felújította a játékait, és például a klasszikus építőkockák mellett lehetővé teszi kisállat szalon vagy pékség megépítését is.

Mindenesetre a nagy újítások némi nosztalgiát is kelthetnek a mai szülőkben a hagyományos kockák iránt, amelyek ma már lilában és rózsaszínben is kaphatók. Az eBay megjegyzi, hogy a Lego mini figurái, illetve a Marvel képregények hőseinek alakjai a Fekete Péntek/Kiber Hétfő rohamban is a legsikeresebb játékok közé tartoztak.

Érdemes megjegyezni továbbá, hogy a Lego rendkívül sikeres üzleti modelljének eredményeképpen egyre erősebb pozíciót szerez magának a legnagyobb játékgyártók között.

Én Kicsi Pónim

A Hasbro által gyártott színes műanyag pónik, amelyek mind egy-egy különleges mintával vannak ellátva, a lányok egyik nagy kedvencei voltak a 80-as években (az első póni 1983-ban került piacra). Ennek ellenére a 90-es években már kezdett veszíteni a népszerűségéből. Majd 2010-ben nagy változás következett be, amikor elindult az Én Kicsi Pónim animációs sorozat, aminek következtében az eBay és a Google szerint a játék idén újra komoly népszerűségre tett szert.

A felfutás 2011-ben vette kezdetét, és azóta 3 éve töretlenül emelkedik a játék népszerűsége – hangsúlyozta Fernandez a Google-től.

Furby

A fentiekhez képest kissé vitatható, hogy a Furby valóban retró játéknak minősül-e, hiszen az első példányt az 1990-es években adták ki. A vintage és retró játékboltok azonban jól tudják, hogy a fura, szőrös robotbaba, amely különös nyelven beszél, újra a siker hullámain lovagol.

A Google Shopping és az eBay egyaránt tanúsíthatja, hogy a jelenleg a Hasbro által gyártott Furby népszerűsége kilőtt ebben az évben. Amellett, hogy a Furby nagy visszatérését láthatjuk, a játék meg is újult, és a korábbinál sokkal interaktívabbá vált.

Ouija tábla

A boszorkánytáblának is nevezett Ouija tábla az eddigiekkel szemben talán kevésbé ismert Magyarországon, de az Egyesült Államokban döbbenetes felfutást él meg. A játék lényege, hogy a táblán szereplő betűk, számok, „igen”, „nem” szavak, illetve általában egy búcsúzó felirat segítségével kommunikálhatunk a „szellemekkel”.

A tábla múltja egészen az 1890-es évekig nyúlik vissza, és ebben az évben hatalmas népszerűségnek örvend az USA-ban. Amellett, hogy 500 százalékos keresletnövekedést tapasztalt, a Google-nél az egyik leggyorsabban növekvő keresési számmal rendelkező játéknak számít az idei ünnepi szezonban.

A varázslatos népszerűség mellett érdemes megjegyezni, hogy az idén ősszel megjelenő Ouija című film mindenképpen megdobhatta némileg a vásárlók érdeklődését.