2024 április 19

Vallottak a politikusok

Orbán házat vett Felcsúton

A Fidesz elnökének vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt XII. kerületi lakásnak. Ezen túlmenően a Fidesz-elnök feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméter – közös tulajdonban lévő – belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.

Mindenki időben leadta a nyilatkozatát

Valamennyi országgyűlési képviselő és állami tisztségviselő időben leadta saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát a pénteki határidőig – tájékoztatta Rubovszky György (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke pénteken este. A vagyonnyilatkozatok szombattól érhetők el nyilvánosan az Országgyűlés honlapján az egyes képviselők, illetve tisztségviselők nevei alatt. A 384 országgyűlési képviselő mellett szintén vagyonnyilatkozatot kellett leadnia – ugyancsak a hozzátartozókéval közösen – az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének, alelnökének, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének, elnökhelyetteseinek és a Versenytanács tagjainak, a Költségvetési Tanács elnökének, a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának elnökének és tagjainak, a Legfőbb ügyésznek és helyetteseinek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének, alelnökeinek és a Monetáris Tanács többi tagjának, valamint a felügyelő bizottság elnökének és tagjainak, illetve a Médiatanács elnökének és tagjainak.

A vagyonnyilatkozatból kiderül, hogy tavaly szeptemberben vásárolt ugyancsak Felcsúton egy lakóházat, amely a telekkel együtt több mint kétezer négyzetméter. A házastársával közös számlán csaknem ugyanannyi pénz van, mint egy évvel ezelőtt: akkor 1 millió 210 ezer forintot tüntetett fel, most 1 millió 354 ezret. Idei vagyonbevallásában már nem szerepel az az ötmillió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarítás, amely felesége örökségéből származott. Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része, 9,3 millió forint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt nagyjából egymillió forinttal csökkent a tartozása.

Nőtt Rogán megtakarítása

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanazokat az ingatlanokat birtokolja, mint egy évvel korábban: egy lakást Budapest II. kerületében, egy balatonlellei házat, illetve Szakonyfalun egy házat és erdőt. A kormánypárti politikus megtartotta tartós bérletben használt Audi A3 gépkocsiját, valamint a 2009-ben vásárolt Iványi-Grünwald-festmény mellé megvásárolta Bak Imre egy alkotását is.

A frakcióvezető takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 4,7 millió forintra nőtt a korábbi 3,4 millió forintról, banki tartozása ugyanakkor változatlanul 30 millió forint, míg magánszemélyekkel szembeni hátraléka 1,2 millió forinttal 16,8 millió forintra mérséklődött. Rogán Antal nyilatkozatában feltünteti az V. kerületi polgármesterségért járó havi bruttó 632 ezer forintos fizetését, valamint parlamenti járandóságát, amely 788 ezer forint, továbbá 278 ezer forint választókerületi pótlék.

Legelőt adott el Mesterházy

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője tavaly eladta a Tolna megyei Gerjenben található legelő és erdő tulajdonrészét, így nyolc ingatlanban maradt részesedése. Egy 68 négyzetméteres óbudai panellakás mellett van három rétje, a legnagyobb Alsóörsön (832 négyzetméter), de szántóval és tóparti nádassal is rendelkezik a Balaton északi partján, továbbá két garázzsal Veszprémben.

Az MSZP vezetőjének saját autója nincs, szolgálati Audi A6-os autóval jár és megtartotta 2011-ben vásárolt Honda-motorját is. Az előző évhez hasonlóan ismét 1,5 millió forint készpénzzel gyarapította megtakarítását, amely így ebben a formában nyolcmillió forint volt tavaly. Az ellenzéki képviselő eredetileg kétmilliós hitelét is a korábbi évvel megegyező ütemben, félmillió forinttal törlesztette, így egymillió forint tartozása maradt. Mesterházy Attila pártelnöki fizetése évek óta változatlan, havi bruttó 282 ezer forint, emellett vagyonnyilatkozatában továbbra is említést tesz ajándékba kapott herendi porcelánjairól, valamint szórakoztató és számítástechnikai eszközökről.

Vona könyvkiadásból jutott bevételhez

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének továbbra sincs ingatlanja, illetve értékes ingósága. Az ellenzéki politikus könyvkiadásból másfél millió forinttal gyarapodott, takarékbetétben elhelyezett befektetése ugyanakkor 4,2 millió forintról 3 millió forintra csökkent, korábbi évben meglévő mintegy félmillió forint értékű befektetési jegye pedig megszűnt.

Semjén bankszámlája üresebb

Semjén Zsolt KDNP-elnök az egy évvel korábbi állapothoz hasonlóan jelenleg is két II. kerületi lakás – egy 123 és egy 42 négyzetméteres – tulajdonosa felerészben, emellett továbbra is haszonélvezeti joga van egy 70 négyzetméteres balatonfenyvesi üdülőben. A politikus vagyontárgyai közé a születése óta családi ajándékból gyűjtött antik bútorokat sorolja, valamint megemlíti miniszterelnök-helyettesként járó havi, bruttó 1,1 millió forintos jövedelmét. Semjén Zsolt nyilatkozatából kiderül még, hogy bankszámlájáról ugyanakkor elfogyott az előző évben feltüntetett félmillió forint.

Schiffer hitelt törlesztett

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy budakeszi zártkertnek, egy kisnémediben található erdőnek, valamint egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak a tulajdonosa. A kormánypárti politikusnak tavaly megszűnt a korábban feltüntetett 282 ezer forintos nyugdíja.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője változatlanul egy XIII. kerületi 85 négyzetméteres lakás tulajdonosa. Az ellenzéki politikus megtakarítása a korábbi évhez hasonlóan ismét egymillió forinttal csökkent, összege így 3,5 millió forint. Ezzel egy időben banki tartozása is mérséklődött: 2,6 millió forintról egymillió forint alá. Az LMP-s politikus a parlamenti képviselőség mellett ügyvédként is dolgozik, vagyonnyilatkozata szerint ugyanakkor ebből a tevékenységéből nem származik bevétele.

Kevesebb osztalékot kapott Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc DK-elnök, független képviselő tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009 őszén vásárolt 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. Ehhez felvett hitele nem csökkent egy év alatt, összege továbbra is 64 millió forint. A politikus a vagyonnyilatkozatában 1,5 millió forintos megtakarításról és az Altus Befektetési Zrt.-től származó 79 millió forintos tulajdonosi osztalékról számol be, ami 9 millió forinttal marad el a tavalyitól.

Szabó Tímeának, a PM társelnökének változatlanul két fővárosi ingatlanban, egy 86 és egy 72 négyzetméteres társasházban van tulajdona, emellett 2011-ben vásárolt egy Citroen Xsara gépkocsit. A politikusnak nem csökkent 15 millió forintos banktartozása. Jávor Benedek, a PM másik társelnöke egy XII. kerületi 95 négyzetméteres lakás felét birtokolja.

Navracsicsnak nincs megtakarítása

Navracsics Tibor fideszes miniszterelnök-helyettes egy budakeszi 138 négyzetméteres lakóház felét tulajdonolja, valamint rendelkezik egy 2006-ban vásárolt Renault típusú autóval. A közigazgatási és igazságügyi miniszternek sincs megtakarítása, viszont egymillió forinttal 8 millió forintra csökkent pénzintézetekkel szembeni tartozása. Navracsics Tibor állami jövedelme mellett havi 25 ezer forintot könyvelhet el a Heti Válasznak való cikkírásból.

Balog Zoltán egy 34 négyzetméteres XIII. kerületi lakás mellett három bükkszentkereszti ingatlant sorol fel vagyonnyilatkozatában. Az emberierőforrás-miniszternek 7 millió forint és 56 ezer euró megtakarítása van, ez 2 millióval, illetve 3 ezerrel több a tavalyi összegnél. A miniszteri jövedelmén felül a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökségéért járó havi 150 ezer forintot jótékony célra ajánlja fel.

Bővült Fazekas könyvtára

Fazekas Sándornak továbbra is Karcagon van családi háza és több szántója, emellett a főváros IX. kerületében egy 47 négyzetméteres lakása. A földművelésügyi miniszter Toyota Corolla gépkocsit birtokol 2007 óta, könyvtára pedig az elmúlt évben 200 példánnyal 6500 kötetesre bővült. Takarékban elhelyezett megtakarítása százezer forinttal csökkent 1,4 millióra.

Hende Csabának a főváros II. kerületi 220 négyzetméteres lakása mellett szülővárosában, Szombathelyen is van egy 130 négyzetméteres lakása, eladta ugyanakkor a vaskeresztesi szőlőjét. A honvédelmi miniszter megtartotta viszont 2002-ben vásárolt Mitsubishi Carisma autóját, 9 millió forintos számlakövetelése pedig 13,2 millió forintra emelkedett.

Lakást vett Martonyi

Martonyi János az 500 négyzetméteres szadai lakóháza, a XII. kerületi lakása, a két aszófői üdülője és a zebegényi lakóháza mellé 2013-ban felerészben vásárolt egy V. kerületi 113 négyzetméteres társasházi lakást is. A külügyminiszter továbbra is megtartotta 2006-ban szintén felerészben vásárolt Audi A6-osát, valamint nagy értékű ingóságai között az örökölt, vagy vásárolt szőnyegeit, bútorait, festményeit, porcelánjait és ékszereit.

Martonyi Jánosnak tartozása nincs, értékpapírokban továbbra is 125 millió forintos megtakarítása van, takarékbankban elhelyezett megtakarítása azonban ötmillióval, 40 millióra csökkent, viszont keletkezett 8 millió forint egyéb pénzintézeti követelése. A külügyminiszter beszámol szegedi egyetemi tanári állásáról is, amelyből havi bruttó 58 ezer forintos jövedelme származik.

Több a megtakarítása Németh Lászlónénak

Németh Lászlóné nem szerzett új, vagy adott el régi ingatlant, így továbbra is három fővárosi lakásban és egy surány-pócsmegyeri üdülőben van résztulajdona. A nemzeti fejlesztési miniszter ugyanakkor eladta több mint tízéves Toyota Yarisát. Vagyonnyilatkozatából kiderül továbbá, hogy egy befektetésének értéke ezer euróval 15 ezer euróra, míg önkéntes magánnyugdíj-pénztári számlájának egyenlege 2,6 millió forinttal 18,6 millió forintra emelkedett. Megszűnt ugyanakkor a tavaly még 39 ezer svájci frankos lakáshitele és már csak a hitelkártyáján tartozik 120 ezer forinttal. Emellett idén is feltüntette arany ékszereit és ezüst tárgyait a nyilatkozatában.

Szántókat vett Pintér Sándor

Pintér Sándor vagyonnyilatkozatában már 2012-ben is 22 ingatlant birtokolt, amelyek között volt több 100 négyzetméter feletti II. kerületi lakás, garázsok, egy siófoki ház, továbbá szántók, legelők. Ezek mellé már 2014-ben vásárolt több mint százezer négyzetméternyi szántót, legelőt és erdőt Pásztóban és Szurdokpüspökiben. A belügyminiszter továbbra is őrzi 1995-ben örökölt Wartburg gépkocsiját. A tárcavezető által már tavaly is jelzett, cégei eladásából származó 2013-ban esedékes 500 millió forintos vételár-részletet nem egyenlítették ki, ezért ez a követelése továbbra is fennáll.

Drasztikusan csökkentek ugyanakkor Pintér Sándor feleségével közös megtakarításai: forintban összesen a tavalyi 380 millió forint helyett 67,5 millióval rendelkezik, amerikai dollárban befektetett tőkéje 1,2 millióról 761 ezerre csökkent, egyedül 760 ezres euró megtakarítása nem tér el jelentősen az előző évitől. A belügyminiszternek ugyanakkor családi, baráti kölcsön címén a korábbi 300 millió helyett már 610 millió forintos pénzkövetelése áll fenn.

Csökkent Varga jelzáloghitele

Varga Mihálynak szintén Karcagon vannak telkei, míg a fővárosban két II. kerületi ingatlant mondhat magáénak. A nemzetgazdasági miniszter 1,3 millió forintos életbiztosítása mellett megtartotta 1,5 millió forint értékű államkötvényét, 10 millió forintos jelzáloghitele pedig 8,3 millió forintra csökkent.