2024 március 28

Zsúfolt lesz az év vége a vállalkozásoknak

Az adóév végéhez közeledve mindig különös aktualitása van annak, hogy a vállalkozások átgondolják saját adózási gyakorlatukat. Ez a vizsgálódás nem csak a folyamatosan szigorodó adóhatósági vizsgálatok miatt fontos, hanem spórolni is segít, hiszen a törvények által biztosított adóelőnyök és kedvezmények kihasználása ésszerűsítheti a vállalkozások adóterhelését.

A lehetőségek előzetes felmérése ugyanakkor már a következő adóévre is hatással lehet. Beazonosíthatóvá válnak például olyan, folyamatban lévő tranzakciók és ügyletek, amelyeket az adótörvény-változások ismeretében érdemes elhalasztani, vagy épp ellenkezőleg, előrehozni. A most meghozott helyes döntések így a vállalkozások hosszabb távú adózási gyakorlatára is pozitív hatással lehetnek.

Mi a helyzet a társasági adóval?

Veszprémi István, a Deloitte adóosztályának partnere elmondta: „Az egyik legfontosabb vizsgálandó terület a társasági adózás. A cégeknek mindenképpen érdemes átgondolniuk, hogy kihasználták-e az összes adóalap-csökkentési lehetőséget, így például a behajthatatlan követelések megfelelő elszámolásában rejlő adóelőnyöket, igénybe vették-e például a K+F folyamatokhoz, jogdíj-bevételekhez kapcsolódó adókedvezményeket, vagy lenne-e például lehetőségük a jövő évre vonatkozóan más, kedvezőbb amortizációs kulcsokat alkalmazni egyes eszközcsoportok esetében.”

statisztika 130221Természetesen vállalkozásonként eltérő a felsorolt kedvezmények alkalmazásának ésszerűsége, de a következő évekre beruházást tervező cégek fejlesztési tartalék képzésével idén akár 50 százalékos adózás előtti eredménynek megfelelő adóalap-csökkentést is elérhetnek. Látvány-csapatsport, filmalkotás vagy előadó-művészeti szervezet támogatása révén pedig további adókedvezményhez juthatnak a cégek, amelyek jelentős megtérülést eredményezhetnek. A jövő évi változásokra tekintettel már most érdemes átgondolni, hogy 2015-től előlegként (feltöltés során), illetve év végén befizetett társasági adóról kíván-e a vállalkozás valamely kedvezményezett számára rendelkezni és igénybe venni az ehhez kapcsolódó adójóváírás lehetőségét.

További vizsgálandó terület lehet társasági adóban, hogy az évközi átalakulás vagy tulajdonosváltozás esetén teljesültek-e az elhatárolt veszteség alkalmazhatóságának feltételei, 2015-től ugyanis jelentősen változnak a veszteség felhasználásának szabályai. Mivel az új szabályok átalakulás és tulajdonosváltás esetére is módosítják a mostani feltételeket, érdemes azt is átgondolni, hogy a tervezett tranzakciókra hogyan hat az új feltételrendszer.

Módosul jövőre a kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó definíció, ezért azt is érdemes átgondolni, hogy az új definíció tükrében bővül-e azoknak a partnereknek a köre, akik esetében figyelni kell az alkalmazott árak piaci mértékének alátámasztására.

adó_számológép_130502Erre kell figyelni a személyi jövedelemadónál

A személyi jövedelemadó változó szabályai a vállalkozások számára is járnak feladatokkal. Mielőbb döntést kell hozniuk például azzal kapcsolatban, hogy milyen formában biztosítanak többletjuttatást 2015-től a munkavállalóknak, amennyiben erre lehetőség nyílik. Cégenként eltérő például, hogy a béren kívüli juttatásokra vonatkozó rendelkezések változása következtében a cafeteria rendszeren vagy egyéb juttatások tekintetében végre kell-e hajtaniuk bármilyen változtatást 2015-re vonatkozóan.

Kérdésként merülhet fel, hogy érdemes-e munkáltatói lakáscélú támogatást, biztosítást vagy más adómentes juttatást biztosítani a munkavállalóknak, illetve a családi kedvezményt minden munkavállalónál teljes mértékben figyelembe vették-e, vagy minden lehetséges szociális hozzájárulási adó- és szakképzési hozzájárulási kedvezményt kihasználtak-e. Jövőre bővül az adókedvezmények köre (pl. első házasok kedvezménye), illetve változnak a családi adókedvezményre vonatkozó szabályok, ezért érdemes lesz odafigyelni az ezzel kapcsolatos adminisztratív teendőkre.

Az adminisztratív teendők tekintetében könnyítés a jövőre nézve, hogy a papír alapon kiállított kiküldetési rendelvények mellett a jövőben a digitálisan kiállított kiküldetési rendelvények is megfelelőek lesznek bizonyos feltételek teljesítése esetén. Ennek alkalmazása jelentősen könnyíthet a vállalkozások életén, ezért érdemes megfontolni a bevezetését. Az év végéhez közeledve figyelemmel kell lenni arra is, hogy az adózó minden rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó juttatás adóját, vagy a külföldi munkavégzésre küldött munkavállalók, vagy a belföldre (akár rövidtávra) érkező külföldi munkavállalók jövedelmére eső adóját és járulékát helyesen számolta-e el.

További fontos „apróságok”

A felsoroltak mellett olyan kérdésekre is érdemes odafigyelnie a vállalatoknak, amelyekre a legtöbben még csak nem is gondolnak. Ilyen lehet például a közúti árufuvarozás céljából szükséges Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) szám igénylése az adóhatóságtól, vagy a reklámadóban történő változások figyelemmel kísérése. Általános forgalmi adóban is körültekintést igényel a vállalkozásoktól például az időszaki elszámolás teljesítési időpontjában, a fordított adózás alá eső, valamint az 5%-os áfa kulcs alá tartozó áruk körében, vagy a motorbenzinhez kapcsolódó előzetesen felszámított áfa levonhatóságában 2015-től hatályba lépő változások.

színes mappák adatok 123rfÁltalános forgalmi adó szempontból további fontos kérdés, hogy az adott cég optimálisan kezeli-e például az ingyenes átadásokat, árengedményi konstrukciókat, kuponos/pontgyűjtő akciókat, és egyéb promóciókat, amennyiben foglalkozik ilyen akciókkal.

Meggondolandó továbbá, hogy devizában történő számlázás esetén a társaság más hitelintézet árfolyamát alkalmazza-e, esetleg az MNB vagy az Európai Központi Bank által publikált árfolyamra térjen-e át, de ideje mérlegelni az elektronikus számlázásra való áttérést is, ezzel ugyanis nemcsak a számlák rendszerezése és kezelése egyszerűsödik, de a váltás a költséghatékonyság miatt is kifizetődő lehet hosszú távon.

Ezen kívül további adózást érintő döntés lehet, hogy a személygépkocsi bérbevétele esetén levonja az arra, illetve a személygépkocsi üzemeltetéséhez kapcsolódó költségekre eső áfát vagy annak egy részét. Az adóteher optimalizálása érdekében érdemes még az év vége előtt arra is gondolni, hogy a vállalkozás a következő adóévre kedvezőbb arányosítási módszerre váltson, vagy az ingatlan bérbeadására és értékesítésére adómentesség helyett adókötelezettséget válasszon (vagy fordítva), esetleg csoportos adóalanyiságot válasszon.