2024 április 20

Jó ötletre van pénz! Íme ezek közül kettő

A cégcsoport közleménye szerint a legnagyobb összeget, 100 millió forintot a mozgássérült emberek életét megkönnyítő innovációkra specializálódott NowTechnologies kapta, míg a vezető nemzetközi statisztikai cégek valós méréseire építő fantasy futball játékokat fejlesztő Statzupba 60 millió forintot fektettek.

üzlet_startup_123rfUgyancsak bemutatták a 3G Multimédia Művészetek Völgyére szabott fesztivál applikációját, amelynek köszönhetően idén egy platformon belül tájékozódhatnak a rajongók a helyszínek felől, összeállíthatják programjukat, hallgathatják a völgyben fellépő előadókat, megvásárolhatják napi vagy hetijegyüket és készülékük segítségével még fizethetnek is bizonyos helyszíneken. Az AVEC emellett bejelentette az okostelefon alkalmazások technológiai, üzleti és felhasználói élmény tesztelésére szakosodott TestJockey cég akcelerációját is.

A Juhász Márton és István Márk által vezetett NowTechnologies Zrt.-be az AVEC Csoporthoz tartozó OTP – Day One Magvető Tőkealap fektet 100 millió forintot. Az elsősorban orvosi és gyógyászati segédeszközök fejlesztésére specializálódott, számos hazai és nemzetközi díjat nyert startup egyik legígéretesebb fejlesztése a nyaktól lefelé bénult emberek életét megkönnyítő GyroSet, amelynek segítségével a mozgássérültek fejük mozgatásával irányíthatják kerekes széküket. A 100 millió forintos befektetés célja, hogy minél hamarabb végfelhasználók számára is elérhető áron megvásárolható legyen a termék.

Lehetőségek a startup iparágban

„A mai napon történt bejelentések mind azt mutatják, hogy komoly üzleti potenciál van a magyar startup iparágban. Az AVEC Csoport által anyagilag és szakmailag is támogatott, egymástól merőben eltérő profilú induló vállalkozások mindegyikében megvan a lehetőség, hogy a következő pár éven belül úgy hivatkozzunk rájuk, mint most a Prezire és a Ustreamre – idézi a közlemény Oszkó Pétert, az AVEC Csoport vezetőjét.

A NowTechnologies Zrt. mellett szintén az OTP – Day One Magvető Tőkealap fektetett 60 millió forintot a fantasy futball játékok fejlesztésére specializálódott Statzupba. A játék egyediségét a valós statisztikákon alapuló játékmód és a felhasználói oldalról könnyen érthető játékmenet adja. A nyugati versenytársakhoz képest sokkal szélesebb, több bajnokságra kiterjedő adatbázist használnak, amely nemzetközi szinten is újdonságnak számít, ez pedig komoly termékelőnyt jelent. Az AVEC csoport a nemzetközi terjeszkedésben nyújtott segítségen felül sportiparági kapcsolatokkal segíti a csapatot, valamint aktív szerepet vállal a cégépítésben és a csapat előtt álló akadályok kezelésében.

Csütörtökön bejelentették az AVEC Akcelerátor Program egyik első résztvevőjének, az okostelefon alkalmazások technológiai, üzleti és felhasználói élmény tesztelésére szakosodott TestJockey-nak április 29-i piacra lépését. A TestJockey-t az annak idején az iwiwet kifejlesztő Virgo Systems saját belső igényeinek kielégítésére kezdte el fejleszteni, a cél most az, hogy spin-offként önálló életre keljen a cég.