2024 március 29

Készül a startup adócsomag

Az intézkedési csomag azokon a javaslatokon alapul majd, amelyeket a tavaly létrejött BudapestHUB munkacsoport dolgozott ki. A munkacsoport a hazai startup világ szereplőinek és az NGM szakértőinek részvételével működik – mondta el az államtitkár.

Forradalom a szemünk előtt

Míg 2009-ben gyakorlatilag nulla, 2013-ban már csaknem 2 millió volt az applikációk, vagyis a webes, és mobilra készülő alkalmazások fejlesztésén dolgozók száma Európában, és az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2018-ra 5 millióra emelkedik „az applikációs gazdaságban” dolgozók száma – mondta Cséfalvay Zoltán, hozzáfűzve, hogy gyakorlatilag a „szemünk előtt játszódik le ez a rejtett forradalom”.

A webes és mobilos alkalmazásokból származó bevétel 20 milliárd euróra rúg Európában, öt éven belül pedig több mint 60 milliárd euróra emelkedik ez az összeg, ami a magyar bruttó hazai termék (GDP) kétharmadát teszi ki. Ma már többről van szó mint zenék vagy játékok letöltéséről – hívta fel a figyelmet a politikus. Az Európai Unió kifejezetten jól áll a webes és mobilos alkalmazások területén: a világpiaci értékesítés több mint 40 százalékát tudhatja magáénak, épp ugyanekkora aránnyal rendelkezik, mint az Egyesült Államok.

ötlet_innováció_123rf

Ez lesz az évtized üzlete

Az államtitkár szerint Magyarországon és Kelet-Közép Európában is van egy új generáció, az újonnan indult startupokban dolgozók, akik helyet követelnek maguknak az applikációs gazdaságban, „az évtized nagy üzletében”.

A kormány célja, hogy segítse a magyar fiatalokat, hogy minél többen vehessenek részt ebben. A szerdai startup versenyről szólva elmondta: ez eltér a szokásos startup versenyektől, mert nem a befektetők megtalálása a cél, hanem hogy elő tudják segíteni az induló cégek fejlesztéseit, fejlődését, hogy egy hasznos ötlet se vesszen kárba Magyarországon. Cséfalvay Zoltán kifejtette: az első tíz helyezett májusban további tréningen vehet részt és automatikusan eljut a Central European Startup Awards versenyére. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szerdai megmérettetés zsűrijében nemzetközi szaktekintélyek vannak, mivel nemcsak Magyarországon vagy Európában, hanem a világban kell a legjobbnak lenni.

Spaller Endre, a Startup Tavaszt szervező Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke kifejtette: a hivatal régóta dolgozik azon, hogy Magyarország a régió startup központja legyen, így például technológiai inkubátor programot és mentorprogramot indított, emellett részt vesz a BudapestHub munkacsoport munkájában is. A NIH a vállalkozások felépítésében közvetlenül nem tud segíteni, de összehozzák a szereplőket – mondta.

üzlet_startup_123rf