2024 április 19

Megvan a startupok sikerének nagy titka?

A MarketWatch elemzői 477 358 startupot vizsgáltak meg az AngelListen, és egyértelműen kiderült, hogy a saját jellemzéseik alapján a legtöbben az Airbnb mintáját követik, míg a második legnépszerűbb az Uber. A harmadik helyre a LinkedIn futott be.

A legdivatosabbak

Míg az Airbnb az úgynevezett sharing economy egyik legjobb példája, addig az Uber az úgynevezett on-demand (igény szerinti) szolgáltatások éllovasa, a LinkedIn pedig az online szakmai közösségi hálózatok ura. A listán talán az egyetlen kakukktojás a Tinder, amelynél a példát nem az üzleti modell, hanem lapozáson alapuló technikai kivitelezés adja – mondta a MarketWatch-nak Simon Rothman, a Greylock Partners partnere.

Rothman, akinek vállalata fektetett az Airbnb-be, a LinkedInbe és a Facebookba is, úgy látja, a startupoknak egyre keményebb terepen kell megküzdeniük a tőkéért, mivel a piac telítődik, mégis meg kell győzni a befektetőket, vagy akár a fogyasztókat a közösségi finanszírozáson keresztül.

Mivel pedig kiemelten fontossá vált, hogy a startupok egyértelműen meghatározzák, hogy kik ők és mit szeretnének, az ismert és befutott vállalatok említésétől jó pontokat várnak. Nem véletlen, hogy bár mindkét vállalat az on-demand szolgáltatásokra épít, a 41,2 milliárd dollárra értékelt Uber 220-szor szerepelt az önjellemzések között, míg a 2,5 milliárdos Lyft csak hétszer.

uber taxi gtvA név ereje

Bár elsőre talán kevéssé tűnik kreatívnak például az Uber másolása, a piac látszólag megveszi az ötleteket. Azok az on-demand mobil applikációkat fejlesztő startupok, melyek az Uberhez hasonlóan offline igényeket elégítenek ki, 1,37 milliárd dolláros tőkét tudtak bevonni 2014 első három negyedévében, és átlagosan sokkal jobb üzleteket kötöttek, mint az egyéb mobil-startupok.

Ezt követően további 483 millió tőkét szereztek ezek a vállalatok március 16-ig. Ebből az összegből az elemzők kivették az Ubert, amely decemberben érte el a 41 milliárdos értékeltséget.

Hálózat mindenekfelett

Kérdéses lehet azonban a LinkedIn sikere, mivel a 2011-ben tőzsdére lépett szakmai közösségi portál talán kissé elavultnak tűnhet a legújabb startupok számára. Rothman azonban kiemeli, hogy a hálózatokon alapuló üzleti élet továbbra is olyannyira meghatározó, hogy a LinkedIn modellje még ma is ugyanannyira vonzó lehet, mint évekkel ezelőtt.

közösségi_média_linkedin_facebook_twitter_linkedin_youtube_123rfA nagyokhoz való hasonlítás alapvetően kétélű fegyvernek tűnik. Egyrészt a befektetők számára egy idő után nem túlzottan inspiráló ugyanazt a modellt látni, másrészt azonban az egyes startup vezetők úgy vélik, a befektetők elég intelligensek ahhoz, hogy lássák a különbségeket.

Az Uber és a kutyák

Ez utóbbi véleményt fogalmazza meg Lina Pakrosnyte, az Urban Leash startup vezérigazgatója is, mely vállalat úgy jellemzi magát, mint „Uber kutyasétáltatásra”. A vállalkozás lényege, hogy a kutyatulajdonosokat összehozza azokkal, akik szívesen sétáltatnák házi kedvenceiket.

Ezzel szemben a piaci siker ellenére az Uber például sokakban negatív érzéseket is kiválthat, tekintettel a szabályozási problémákra, valamint a korábbi botrányokra.

Pozitív példát jelent mindazonáltal az Etsy, amelyet az „eBay képzőművészek számára” jelzővel szoktak emlegetni, de amely mára önállóan is megvetette a lábát a piacon, és már maga is összehasonlítási alapnak számít. (Az online kézműves termékek kiskereskedelmével foglalkozó Etsy a héten indította be kibocsátás-előkészítő road show-ját. A divatos startup tervei szerint 16,6 millió részvénnyel mennének piacra, papíronként 14 és 16 dollár között.)