2024 március 28

Most érdemes résen lenni a kkv-knak

kkv_130324Önállóan is pályázhatnak a kkv-k

Hozzátette: a csütörtökön indult honlapon az érdeklődő kkv-k nemcsak információt kaphatnak a 2014 és 2020 közötti pályázatokról, hanem közvetlenül is kapcsolatba léphetnek a H2020 programfelelősökkel (www.h2020.gov.hu).

A Világgazdaság és a Republic Group rendezvényén Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: az Európai Unió most induló, Horizont2020 elnevezésű keretprogramja az évtized végéig folyó áron összesen 77 milliárd eurónyi forrással segíti az európai kutatás-fejlesztést és az innovációt. Ezen belül a kkv-k innovációjára összesen 8,6 milliárd eurót fordítanak, és újdonság, hogy ennek egy részére – 2,8 milliárd euróra – a kkv-k önállóan is pályázhatnak.

Hozzáfűzte, hogy 2014 és 2020 között összesen 7480 milliárd forint uniós és hazai forrás áll Magyarország rendelkezésére a strukturális és kohéziós alapokból. A pénz közel 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre szeretnék fordítani, ennek legalább 15 százaléka jut a kkv-knak, 11 százaléka pedig kutatás-fejlesztésre, innovációra, így 2007-2013-hoz képest megháromszorozódnak az erre fordítható támogatások – fejtette ki.

Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy 2007 és 2013 között központi uniós forrásként a Hetedik Keretprogramban (FP7) 53 milliárd euró állt rendelkezésre k+f-re és innovációra, amiből Magyarország 250 millió eurót hívott le. Most az a cél, hogy az ország által lehívott források összege 35 százalékkal – változatlan áron – 350 millió euróra emelkedjen az évtized végére.

europa_tanacs_121219Elküldtük a Partnerségi Megállapodást

Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormány március 7-én elküldte Brüsszelbe a Partnerségi Megállapodást, amely az uniós források elosztását, az operatív programok tervezésének kereteit alapozza meg. Március 7-től számítva három hónapon belül az egyes operatív programok anyagát is be kell nyújtani, és ha ezt végigtárgyalták, ki lehet írni a pályázatokat – jelezte Cséfalvay Zoltán. Hangsúlyozta, hogy azért fordítják a források 60 százalékát közvetlenül gazdaság- és vállalkozásfejlesztésre, mert az pótlólagos gazdasági növekedést hozhat. Az operatív programok közül a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programra (GINOP) jut a legtöbb forrás, több mint 2700 milliárd forint.

Cséfalvay Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a 2014-2020-as ciklusban nagyobb hangsúlyt kapnak a visszatérítendő források: az uniós támogatások legalább 10 százaléka, több mint 700 milliárd forint pénzügyi eszközök – hitel, garancia – formájában lesz elérhető. Hozzáfűzte, hogy továbbra is lesznek vissza nem térítendő források is. A visszatérítendő források nagyobb felelősséget követelnek a vállalkozásoktól és erősítik a fejlesztések fenntarthatóságát – hangsúlyozta. Minden olyan területen azonban, ahol sokan profitálnak egy-egy támogatásból, vissza nem térítendő támogatások lesznek elérhetőek, de ott, ahol a haszon kizárólag a beruházónál marad, inkább a visszatérítendő források felé fordulnak – mondta.

Az államtitkár ismertette, hogy a GINOP keretében a kkv-k rendelkezésére álló 740 milliárdból 507 milliárd forint lesz vissza nem térítendő támogatás. Hozzáfűzte: vannak olyan kiemelt kkv-csoportok – például beszállítók, fiatal vállalkozók, társadalmi vállalkozások – amelyeket érdemes vissza nem térítendő forrásokkal támogatni.