A hazai nyúltermelésnek csak két százaléka fogy el itthon

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Növelni kell a nyúlhús fogyasztását Magyarországon ahhoz, hogy stabilizálni lehessen a nyúltenyésztők helyzetét - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Debrecenben.

Alig esszük

Nagy István, a Farmer Expón rendezett nyúltenyésztési fórumot követő sajtótájékoztatón elmondta: a nyúltenyésztés a rendszerváltás után kifejezetten exportorientált ágazattá vált, a Magyarországon előállított, évi több mint tízezer tonna nyúlhús 97-98 százaléka külföldi fogyasztókhoz kerül.

Az országban az évi nyúlhúsfogyasztás fejenként mindössze 20 dekagramm, míg a nyugat-európai országokban két kilogramm - indokolta az államtitkár azt a kampányt, amelyet a nyúlhúsfogyasztás növelésére a szaktárca támogatásával indított júniusban a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az Agrármarketing Centrummal közösen, és amelynek újabb állomása a debreceni Farmer Expo.

A nyúlhús-kampánnyal az is céljuk volt, hogy madárinfluenza miatt az áruházak polcairól eltűnt víziszárnyasokat pótolják egy új, hasonló árkategóriába tartozó termékkel - mondta Nagy István. Elmondása szerint a hazai nyulak 65-70 százalékát nagyüzemi telepen állítják elő.

Az államtitkár kiemelte: a szaktárca szeretné elérni, hogy a jövőben a nyúltartás visszakerüljön a vidéki otthonokba is, ami hozzájárulna az önellátáson túl a szegénység csökkentéséhez. A nyúlnak ugyanis kiváló minőségű húsa van, és rendkívül szapora: egy anyanyúlnak tíz szaporulata van egy hónapban, a kisnyulak 2,5-3 hónap alatt érik el az átlagosan 2,7 kilogrammos vágósúlyt, tehát nagy a reprodukciós képességű állat olcsó és jó minőségű élelmiszert ad - fejtette ki Nagy István.

Csak két százalék a hazai fogyasztás

Juráskó Róbert, a nyúl terméktanács elnöke jelezte, hogy a hazai nyúltermelést jelenleg két vágóhídon, Lajosmizsén és Baján dolgozzák fel 50-50 százalékban, de a vágóhidak kapacitásának kihasználtsága is csak 50 százalékos. A szakember szólt arról is, hogy jelenleg mintegy 85 ezer anyanyúl van az országban, a vágóállatok száma 4,5 millió, mintegy 10 800 tonna évente, a hazai fogyasztás ebből mindössze 2 százalék körüli.

Céljuk az, hogy 2020-ra 7 millió vágóállatot tenyésszenek a hazai kis- és nagytermelők, és a hazai fogyasztás elérje az 5-10 százalékot - jelezte Juráskó Róbert hozzátéve, hogy törekvésüket mindenben támogatja a földművelésügyi tárca és az Agrármarketing Centrum (AMC).

Végváriné Henter Lilla, az AMC szóvivője eredményesnek nevezte a június óta tartó nyúlhús-kampányt. Azokban az áruházakban ahol bemutatókat, kóstolókat tartottak, hat százalékkal emelkedett az eladott nyúlhús mennyisége a bemutatók óta - tette hozzá.

Hirdetés
Szavazz!

Legyünk e-sport nagyhatalom?

Úgy tűnik a kormányzat elszánt ebben a kérdésben, bár a magyar e-sport még...

Felszámolható az offshore?

A BBC Panorama műsorából derült ki, hogy még az Apple amerikai informatikai...

Forex mazsoláknak

Az éles számlának való nagy bemutatkozásom után már másnap úgy döntöttem...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Az Európai Unió kész a legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezményt kínálni...

A brit pénzügyminiszter szerint London még a decemberi EU-csúcs előtt...

Hirdetés
Csok

Nagyon népszerű lett a csok

Eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény...

Szárnyal az építőipar, de meddig?

A hazai építőipar teljesítménye 2017-ben rég nem látott javulást mutat.

Határokon át

Változást hozhat a dublini reform

Az EP készen áll a menedékkérők igazságosabb elosztását célzó dublini...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Olcsó import húzza le a magyar paprikát »