Felpörgetné az agrárhitelezést a Takarék

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A múlt héten elfogadott stratégia részeként a Takarék Csoport 2021-re 27-28 százalékosra tervezi növelni agrárhitel-piaci részesedését a jelenlegi 22-23 százalékról, ami 40-50 milliárd forintos többletkihelyezést jelent. A Takarékok célja, hogy ugyanezen idő alatt 35-40 milliárd forinttal több hitelt nyújtsanak az élelmiszeripari cégeknek is, amellyel 10 százalékosra bővítenék jelenlegi, 3 százalékos piaci részesedésüket.

Az agrárüzemek fejlesztenének

Az új stratégia megvalósítását segítheti, hogy az őstermelők, családi gazdaságok, egyéni gazdálkodók finanszírozásában hagyományosan meghatározó Takarékok eddigi ügyfélkörük mellett a közepes és nagyüzemek hitelezését is növelnék.

Ehhez megfelelő alapot teremt a szövetkezeti hitelintézetek folyamatban lévő fúziós hulláma, amely során 2017 végére a mostaniaknál jóval tőkeerősebb és versenyképesebb Takarékok jönnek létre. Emellett erősödik a kereskedelmi banki tevékenység a Csoporton belül, ami egységes és magas színvonalú termékek értékesítését és szolgáltatások nyújtását teszi lehetővé.

„A Takarékok felkészültek arra, hogy az uniós vidékfejlesztési pályázatokon elnyert támogatások hatására 2017 második felében jelentősen nőhetnek a mezőgazdasági beruházások, amelyek finanszírozásához az agrárgazdálkodók a jelenleginél jóval több bankhitelt is felvehetnek” – jelentette ki Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

Vidékfejlesztésre a 2014-2020 közötti ciklusban rendelkezésre álló 1300 milliárd forintos keretből 500 milliárd jut az agrárberuházásokra. A Takarék Csoport által készített Takarék Agrárhangulati Index negyedévente ismétlődő, legfrissebb reprezentatív felmérése szerint a mezőgazdasági üzemek 80 százaléka tervez fejlesztést az előttünk álló 12 hónapban.

Garancia

A Takarékoknak sikerült a terveket meghaladó növekedést elérniük az uniós támogatások előfinanszírozásában. A Takarékok már áprilisban piacra dobták a Takarék Előleg Visszafizetési Garancia terméküket annak érdekében, hogy az agrárvállalkozások minél előbb hozzájuthassanak a Vidékfejlesztési Programban elnyert támogatásokhoz.

„Nagyra értékeljük, hogy a kormány megkeresésére a Takarék Csoport a hazai pénzintézetek közül elsőként tette elérhetővé az Előleg Visszafizetési Garanciát” – jelentette ki Mezei Dávid Csaba agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár.

A garancia nemcsak a gazdálkodókat juttatja minél előbb forráshoz, hanem segít teljesíteni a kormányzat azon célját, hogy a nyertes pályázók a rendelkezésre álló forrásokat minél hamarabb és hatékonyan tudják felhasználni, ami a helyettes államtitkár szerint mindenkinek az érdeke.

Hirdetés
Szavazz!

Ez már az autólopások új korszaka?

Nem elég, hogy sorra lopják a Teslákat, ráadásul nem is álkulccsal, hanem...

Felváltják a pénzt a kriptodevizák?

Meglepett a brókercégem: immár a kriptodevizákkal, a Bitcoinnal, az...

Forex mazsoláknak

Charttípusok, diagramok és gyertyák a terítéken.

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit külkereskedelmi miniszter szerint "az emberiség egyetemes...

A felek között alapvető nézetkülönbségek vannak az állampolgári jogok...

Hirdetés
Csok

Jobb feltételekkel juthatunk saját lakáshoz

A szokásos 5, illetve 10 évesen kívül 3 éves kamatperiódusú hitelt is...

Milliók múlhatnak apróságokon a csoknál

Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője szerint...

Határokon át

Orbán: nincs szükségünk közös európai menekültpolitikára

Amelyik ország nem tudja megvédeni a határát, az az ország nincsen.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem ismerik fel a jó lehetőséget az agrárcégek »