Ismét szedi áldozatait az afrikai sertéspestis

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Újra terjed az afrikai sertéspestis a kelet-morvaországi Zlín régióban - jelentette pénteken a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24).

A közlés szerint a helyi lakosság az utóbbi napokban legalább hét vaddisznótetemet talált azon a területen kívül, amelyet tavaly nyáron elektromos kerítéssel vettek körül. A zárt terület mintegy 40 négyzetkilométer nagyságú és tucatnyi települést foglal magába. Az állatok feltehetően a járványnak estek áldozatul.

Újabb intézkedések kellenek

Zbynek Semerád, az állami állategészségügyi felügyelőség elnöke pénteken a mezőgazdasági minisztérium, a felügyelőség, a helyi szervek és a zlíni vadásztársaságok képviselőinek ülése után újságíróknak elmondta: haladéktalanul újabb védelmi intézkedéseket hoznak, hogy megakadályozzák a járvány továbbterjedését.

Így egyebek között napokon belül elrendelik a Zlíni régió lakosság által tenyésztett sertéseinek összeírását, esetleg a levágásukat, valamint a lakossági sertéstartás ideiglenes megszüntetését. A hatóságok újra vadászokat küldenek a régióba, hogy az elkóborolt vaddisznókat kilőjék.

A lezárt terület településein a háztáji tenyésztésben lévő sertések levágását már novemberben elrendelték. Most ezt az intézkedést várhatóan más településekre is kiterjesztik, kivéve a tenyésztési törvény alapján működő sertéstelepeket.

Koronák milliói

A védelmi intézkedésekre eddig mintegy 50 millió koronát (580 millió forint) költött az állam. A zárt területen eddig 567 vaddisznót lőttek ki, közülük 15-nél állapítottak meg afrikai sertéspestist. A vadászok szerint a területen még legalább néhány száz állat tartózkodik. A régióban nagyon elszaporodtak a vaddisznók, a vadászok eddig összesen legalább kétezer állatot lőttek ki.

Az afrikai sertéspestissel fertőzött első vaddisznókat tavaly június második felében fedezték fel a Zlíni régióban. Augusztusban a fertőzés gócpontjának számító több mint 40 négyzetkilométernyi területet 73 centiméter magas drótkerítéssel vették körbe, amelybe áramot vezettek. Zdenek Hlustík, a regionális vadászszövetség elnöke akkor úgy nyilatkozott, reményeik szerint a villanykerítéssel és a további óvintézkedésekkel sikerül megakadályoznunk a sertéspestis továbbterjedését.

A területet drónokkal ellenőrizik és felügyelik.
A hatóságok intézkedéseinek kiemelt célja, hogy megakadályozzák a kór átterjedését a háziállatokra is. Az afrikai sertéspestist a szabadon élő állatok terjesztik, az emberekre nem jelent veszélyt.

Hirdetés
Szavazz!

Kína kinyírja a bitcoint?

A kínai kormány immár nem csak a bitcoin ellen harcol, de hadjáratot indított...

Elpártolnak az iPhone rajongói?

Az új iPhone-ok alig fogynak, a régieket meg lassítja az Apple. Elpártolnak a...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Juncker szeretné, ha az Egyesült Királyság egyszer visszatérne az EU-ba.

A brit kormány nem veheti készpénznek, hogy sikerül...

Hirdetés
Csok

Már szórják a kedvezményes hitelt a felújításhoz

Kedvezőbb feltételekkel és egyszerűbben igényelhető január 8-tól a...

Behúzta a féket a fővárosi ingatlanpiac

2017-ben még tovább élénkült a hazai lakáspiac a tavalyi évhez képest:...

Határokon át

Túl sokba kerül a menekülttábor, pénzt kérnek a franciák

A francia kormány azt szeretné, ha London nagyobb mértékben járulna hozzá az...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Milyen irányt vesz az autóipar? »

ALTEO 720 (2,86 ) ALTERA 555 (2,78 ) ANY 1385 (1,09 ) APPENINN 699 (4,33 ) BIF 1560 (-0,64 ) CIGPANNONIA 480 (2,13 ) CSEPEL 938 (-6,20 ) EHEP 1050 (14,75 ) ELMU 26200 (0,77 ) ENEFI 222 (3,74 ) ESTMEDIA 60 (11,11 ) FHB 743 (-0,27 ) FORRAS/OE 1350 (17,39 ) FORRAS/T 1390 (8,59 ) FUTURAQUA 67 (4,06 ) GSPARK 3600 (1,41 ) KONZUM 3200 (1,59 ) KULCSSOFT 920 (1,10 ) MASTERPLAST 605 (2,54 ) MOL 3034 (0,60 ) MTELEKOM 471 (0,11 ) NORDTELEKOM 49 (4,47 ) NUTEX 57 (-1,72 ) OPUS 646 (6,25 ) OTP 10910 (-0,27 ) OTT1 276 (7,81 ) PANNERGY 752 (-1,83 ) PLOTINUS 6500 (-2,26 ) RABA 1270 (0,40 ) RICHTER 6690 (0,22 ) SET Group 218 (9,82 ) WABERERS 4970 (2,47 ) ZWACK 17200 (0,88 )