Levadásszák a kormoránokat a Tiszánál

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Február végéig vadásznak a kormoránokra a Közép-Tisza mentén, a kiskörei erőműtől lefelé tartó Tisza-szakaszon. A madárcsapat a halak pusztításával százmilliós kárt okoz évente országosan.

Donkó Péter, a szolnoki székhelyű Közép-Tisza-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének szövetségi titkára szerdán elmondta, eddig 34 kormoránt lőttek ki az idén, 300 példány kilövésére kaptak engedélyt. A gyérítést a vadászati törvény előírásainak betartásával, a helyi vadásztársaság hozzájárulásával végzik.

A nagy kárókatonák (Phalacrocorax carbo), vagy más néven kormoránok gyérítésére azért van szükség, mert a madarak fészkelő helyük növényzetében és a halállományban nagy kárt okoznak. Ürülékük kipusztítja a fészkelő fáikat, ezen kívül ilyenkor csapatokba verődve, akár tíz méter mélyre is lemerülve kutatnak a vermelő helyeken csoportosuló halak után.

Donkó Péter elmondta, hogy egy-egy kormorán akár napi 3-4 kilogramm halat is elfogyaszt, de ennek többszörösén ejthet akár halálos sebeket. A Tiszán becslések szerint több tízmilliós, országosan pedig százmilliókra rúgó veszteséget okozhatnak a kormoránok - tette hozzá.

A vadászat kezdetén még napi 300-400 madár volt a területen, ma már napi 35-40-nél többet nem látni. A Tisza folyó Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán levő nyolc éjszakázó helyből négyet használtak a madarak az elmúlt időszakban,ez is jelzi, hogy számuk csökkent - jegyezte meg. Donkó Péter szólt arról, hogy a gyérítési tevékenységet fokozatosan bővítik a Tisza teljes szakaszára.

Hirdetés
Szavazz!

Legyünk e-sport nagyhatalom?

Úgy tűnik a kormányzat elszánt ebben a kérdésben, bár a magyar e-sport még...

Felszámolható az offshore?

A BBC Panorama műsorából derült ki, hogy még az Apple amerikai informatikai...

Forex mazsoláknak

Az éles számlának való nagy bemutatkozásom után már másnap úgy döntöttem...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA) Amszterdamba, az Európai Bankhatóságot...

Az Európai Unió kész a legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezményt kínálni...

Hirdetés
Csok

Nagyon népszerű lett a csok

Eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény...

Szárnyal az építőipar, de meddig?

A hazai építőipar teljesítménye 2017-ben rég nem látott javulást mutat.

Határokon át

Változást hozhat a dublini reform

Az EP készen áll a menedékkérők igazságosabb elosztását célzó dublini...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Százmilliárdos károkat okoztak a természeti katasztrófák »