Összefognának a gazdák a siker érdekében

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A november harmadikán esedékes agrárkamarai választások kapcsán valamennyi szakmai szervezet egyet akar: egymást segítve sikeresen gazdálkodni. A jövőben erre az együttműködésre épülve születhetnek meg azok a stratégiai döntések, amelyek érdemben hozzájárulhatnak a magyar agrár-élelmiszeripar fejlődéséhez - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke a Magyar Időknek.

A munka alapja

A napilap pénteki számában megjelent interjúban Jakab István elmondta, munkájuk alapját a 17 szakmai szervezettel kötött megállapodás jelenti, az egyeztetés pedig azóta is folyamatos.

"Azért dolgozunk, hogy tartós, stabil eredmény szülessen, ami az elkövetkező öt évben a vidék érdekeit szolgálja. A cél, hogy minden választónk tudja, milyen eredményeket értünk el és melyek az előttünk álló kihívások, amelyekre együtt kell megtalálnunk a válaszokat. Az elmúlt hetekben konstruktív párbeszéd alakult ki a vidék társadalmán belül, a fórumokon számos javaslat született a kamara jövőjéről" - fogalmazott.

A tagság jó része ma már érzi, hogy miért fontos a kamarai választás. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) létrehozásával az elmúlt öt évben sikerült kiépíteni egy egész országot átfogó hálózatot, most az a cél, hogy ennek előnyeit maximálisan kihasználják - mondta.

A kötelező tagság előnyei

Annak kapcsán, hogy az elmúlt években számos multinacionális vállalat sérelmezte a kötelező kamarai tagságot és az azzal járó tagdíjak befizetését, Jakab István azt mondta: a kötelező tagság egyik legnagyobb előnye, hogy a teljes agrár-élelmiszeripart átfogja, a belső rendszereken keresztül lehetőséget ad az egyeztetésre, sőt sokszor kikényszeríti azt. Aki nem akar kötelező tagságot, az nem akarja, hogy a magyar agrár-élelmiszergazdaság szereplői hosszú távon fejlődési pályára állítsák az ágazatot.

A világban nagyon erős hálózatok működnek. Ha nemzeti szinten nem lesz összefogás, akkor esélyünk sincs a fejlődésre. Ugyanakkor ez nemcsak a vidékről, hanem az ország és a nemzet egészéről szól. Ha hatékonyabban termel az ágazat, az az árakon, a termékek minőségén keresztül az emberek mindennapi életminőségére is jó hatással van - fogalmazott.

Okirat-hamisítás

Szólt arról is, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megtette a feljelentést az okirat-hamisítás gyanújával érintett Heves megyei küldöttjelölti lista ügyében.

Jakab István szerint nem egyedüli esetről lehet szó, a jelölőszervezethez az elmúlt hetekben több panaszos megkeresés is érkezett, miszerint a nagyvállalatokat tömörítő szervezet, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége csalással próbált küldötteket toborozni - olvasható a lapban.

Hirdetés
Szavazz!

Kiöregszik a magyar?

Amióta csak népszámlálást tartanak Magyarországon, még sosem volt ennyire...

Legyünk e-sport nagyhatalom?

Úgy tűnik a kormányzat elszánt ebben a kérdésben, bár a magyar e-sport még...

Forex mazsoláknak

Az éles számlának való nagy bemutatkozásom után már másnap úgy döntöttem...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit kormány 3 milliárd fontot (több mint ezermilliárd forintot) különít el...

Olyan könnyű lesz a letelepedett státus megszerzése, mint a jogosítvány...

Hirdetés
Csok

Nagyon népszerű lett a csok

Eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény...

Szárnyal az építőipar, de meddig?

A hazai építőipar teljesítménye 2017-ben rég nem látott javulást mutat.

Határokon át

Változást hozhat a dublini reform

Az EP készen áll a menedékkérők igazságosabb elosztását célzó dublini...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

A digitális átalakulás a versenyképesség egyik kulcsa »