Versenyben az ország legjobb pálinkái

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Június 20-án ismét díjazzák az ország legjobb pálinkáit. A 2017. évi Pálinka Országkóstolóra idén 43 pálinkaház nevezett, a bírák összesen több mint 380 féle pálinkából, vakkóstoláson választották ki a legjobbakat. Az eredmények az ünnepélyes díjátadó gáláig titkosak, a győztes pálinkákat az Országház Felsőházi termében hirdetik ki.

Negyedik alkalommal rendezett idén Pálinka Országkóstolót a Pálinka Nemzeti Tanács és a Földművelésügyi Minisztérium. A Pálinka Országkóstoló olyan megmérettetés, amelynek célja a pálinkának, mint hazánk nemzeti italának a hitelét és ismertségét növelni, a magas színvonalú országos rendezvényen elért eredmények révén is elősegíteni a minőségi pálinka bel- és külpiaci megjelenését.

Az ország egyik legnívósabb pálinkaversenyének idén Esztergom adott otthont, ahol a 30 tagú zsűri vakkóstolás során értékelte a nevezett pálinkákat. A pontozás után összesítették az eredményeket, viszont a díjazottak neveit egészen a bejelentésig mindössze három ember ismeri. A verseny egyik sajátossága, hogy nevezni kizárólag kereskedelmi forgalomba kerülő termékekkel lehet, melyeket az érzékszervi vizsgálatot megelőzően a NÉBIH egy komplex analitikai vizsgálattal ellenőriz.

A díjazott pálinkák arany, ezüst, és bronz minősítést nyerhetnek, és 24 pálinkának Champion díjat is adományoznak. Különdíjban részesül az év legeredményesebb pálinkafőzdéje és az év legjobb pálinkája, emellett idén először a legjobb tízezer palack feletti tétel főzőjét is díjazzák.  Mivel ebben az évben Esztergomban rendezték a versenyt, a város vezetősége is felajánlott egy különdíjat az általuk legjobbnak vélt főzőmesternek.

„A Pálinka Országkóstolóra évről évre több tétellel neveznek a pálinkaházak, és kiválóbbnál kiválóbb termékeket hoznak a versenyre. A nevezett pálinkákból látszik, hogy a főzőmesterek egyre nagyobb kedvvel kísérleteznek: az alap gyümölcsök mellett, mint a barack és a szilva, egyre jellemzőbbek a szokatlan, újszerű háziasítások” – mondta el Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.

A díjátadó gálán azok nevét is bejelentik, akik Pálinka Életműdíjban részesülnek. Ezt a kitüntetést évente legfeljebb három szakembernek ítélheti oda a Tanács, és az egyik legnagyobb elismerésnek számít a szakmában. Életműdíjat a szabályzat szerint azok kaphatnak, akik évtizedes szakmai tevékenységük során nagyon sokat tettek a pálinka elismertetésért, a pálinka hírnevéért.

A Pálinka Országkóstoló a Pálinka Nemzeti Tanács Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyét továbbá az erre épülő, a Földművelésügyi Minisztérium által rendezett Nemzeti Pálinkakiválóság Programot foglalja magába. A Nemzeti Pálinkakiválóság Programban a nevezett tételek Pálinkakiválóság és TOP Pálinkakiválóság minősítést érdemelnek ki, mellyel bekerülhetnek egy impozáns, ingyenes, kétnyelvű, a Minisztérium gondozásában megjelenő kiadványba: a Pálinkakiválóságok Könyvébe.

Hirdetés
Szavazz!

Hozzászoktunk a terrorhoz?

A barcelonai merénylet immár a nyolcadik teherautós terrorcselekmény volt...

Világgazdasági válságot gerjeszt Korea?

Nem a háborús konfliktus az egyetlen veszélye az Egyesült Államok és...

Forex mazsoláknak

Ha hallottál már az NFP-ről, azért, ha még nem, akkor azért. Rendhagyó...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Újabb tekintélyes pénzügyi szolgáltató cég, jelesül a Morgan Stanley, állt be...

Megszűnik az Európai Unió Bíróságának közvetlen hatásköre az Egyesült...

Hirdetés
Csok

Egyre népszerűbb a CSOK

Az igénylők bonyolultnak találják az adminisztrációt, de összességében...

Fellendülhet a magyar gazdaság

A második félévre gyorsabb növekedést várnak az uniós támogatások és az...

Határokon át

Bevándorlás: Líbia az EU segítségére szorul

Líbia sürgős segítséget vár az Európai Uniótól a földközi-tengeri...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Schulz elektromos autó-kvótát vezetne be »

ANY 1381 (0,58 ) APPENINN 366 (-4,94 ) CIGPANNONIA 259 (-4,07 ) CSEPEL 1120 (4,09 ) Duna House A 3700 (-0,54 ) ELMU 23550 (-0,63 ) EMASZ 21600 (-0,23 ) ENEFI 277 (19,91 ) ESTMEDIA 5 (4,55 ) FHB 511 (0,39 ) FORRAS/OE 969 (-4,15 ) FUTURAQUA 33 (3,12 ) GSPARK 3846 (-0,13 ) KONZUM 1937 (-0,36 ) KPACK 7842 (20,00 ) MASTERPLAST 535 (-0,56 ) MOL 23550 (0,73 ) MTELEKOM 479 (-0,21 ) NORDTELEKOM 15 (15,38 ) NUTEX 86 (-2,27 ) OPIMUS 201 (-0,50 ) OTP 10345 (0,10 ) OTT1 50 (4,17 ) PANNERGY 443 (1,14 ) PVALTO 1725 (2,99 ) RABA 1289 (-0,77 ) RICHTER 6660 (0,68 ) WABERERS 5065 (-0,49 ) ZWACK 16850 (-0,30 )