28 órás munkahetet akarnak a németek

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Figyelmeztető sztrájkot tartott hétfőn a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall, amely a többi között azt követeli, hogy vezessék be a 28 órás munkahetet.

Újabb forduló

A németországi fém-, és elektronikai ipar csaknem 4 millió dolgozójának érdekeit képviselő szakszervezet közleménye szerint több mint 15 ezren vettek részt a tiltakozó akciókban, és 80-nál is több üzemben tartottak munkabeszüntetést vagy demonstrációt.

A legnagyobb megmozdulás a Porsche stuttgarti üzeménél volt, amelynek 3000 munkavállalója vett részt az IG Metall tüntetésén. Az országos akciót a következő napokban is folytatják, fokozva a munkaadói oldalra kifejtett nyomást a bértárgyalások csütörtökön kezdődő harmadik fordulója előtt.

28 órás munkahét?

Az IG Metall 6 százalékos béremelést követel, a munkaadók 2 százalékos emelést ajánlanak. Még nagyobb a távolság a másik fő szakszervezeti követelés ügyében: az IG Metall szerint be kell vezetni, hogy a dolgozók külön indoklás nélkül heti 28 órára csökkenthessék munkaidejüket, két évi időtartamra, és a kieső bér egy részét a munkaadó pótolja, a munkaadói oldal szerint viszont inkább a heti 35 óránál hosszabb munkaidő vállalásának lehetőségét kell bővíteni.

A munkaadói oldal szerint a szakszervezet elrugaszkodott a valóságtól a 28 órás munkahét bevezetésére irányuló követelésével, amelynek teljesítése ráadásul jogellenes is lehet, mert a kieső bér pótlása hátrányosan megkülönböztetné mindazokat az alkalmazottakat, akik meg is dolgoznak a bérükért.

Az IG Metall azzal érvel, hogy a munkaadók minden eszközzel igyekeznek meghosszabbítani a munkaidőt a dolgozók egészségének, és a család és karrier összeegyeztethetőségének kárára. Ezért a munkavállalóknak is ugyanolyan lehetőséget kell adni munkaidejük csökkentésére.

Rugalmasságot akarnak

Kiemelték, hogy az ágazatban mindössze 20 százalék a teljes állásban dolgozó nők aránya, a rugalmasabb munkaidő-beosztással viszont növelni lehet arányukat, ami hozzájárulna a szakemberhiány enyhítéséhez.

A munkaadói oldal azon ellenvetésére, hogy a munkaidő feletti önálló rendelkezés lehetőségének bővítése és a munkaidő csökkenése révén kieső bér pótlására irányuló követelések rontják a globális piacokon tevékenykedő cégek versenyképességet, megjegyezték, hogy aki részmunkaidős állás vállalására kényszerít embereket azért, mert gyermeket nevelnek, az "önként lemond azokról a szakemberekről, akikre a jövőben szüksége lesz".

Hirdetés
Szavazz!

Kína kinyírja a bitcoint?

A kínai kormány immár nem csak a bitcoin ellen harcol, de hadjáratot indított...

Elpártolnak az iPhone rajongói?

Az új iPhone-ok alig fogynak, a régieket meg lassítja az Apple. Elpártolnak a...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Juncker szeretné, ha az Egyesült Királyság egyszer visszatérne az EU-ba.

A brit kormány nem veheti készpénznek, hogy sikerül...

Hirdetés
Csok

Már szórják a kedvezményes hitelt a felújításhoz

Kedvezőbb feltételekkel és egyszerűbben igényelhető január 8-tól a...

Behúzta a féket a fővárosi ingatlanpiac

2017-ben még tovább élénkült a hazai lakáspiac a tavalyi évhez képest:...

Határokon át

Túl sokba kerül a menekülttábor, pénzt kérnek a franciák

A francia kormány azt szeretné, ha London nagyobb mértékben járulna hozzá az...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Hat jel, ami arra utal, hogy rossz helyen dolgozol »

ALTEO 720 (2,86 ) ALTERA 555 (2,78 ) ANY 1385 (1,09 ) APPENINN 699 (4,33 ) BIF 1560 (-0,64 ) CIGPANNONIA 480 (2,13 ) CSEPEL 938 (-6,20 ) EHEP 1050 (14,75 ) ELMU 26200 (0,77 ) ENEFI 222 (3,74 ) ESTMEDIA 60 (11,11 ) FHB 743 (-0,27 ) FORRAS/OE 1350 (17,39 ) FORRAS/T 1390 (8,59 ) FUTURAQUA 67 (4,06 ) GSPARK 3600 (1,41 ) KONZUM 3200 (1,59 ) KULCSSOFT 920 (1,10 ) MASTERPLAST 605 (2,54 ) MOL 3034 (0,60 ) MTELEKOM 471 (0,11 ) NORDTELEKOM 49 (4,47 ) NUTEX 57 (-1,72 ) OPUS 646 (6,25 ) OTP 10910 (-0,27 ) OTT1 276 (7,81 ) PANNERGY 752 (-1,83 ) PLOTINUS 6500 (-2,26 ) RABA 1270 (0,40 ) RICHTER 6690 (0,22 ) SET Group 218 (9,82 ) WABERERS 4970 (2,47 ) ZWACK 17200 (0,88 )