Évek óta nem állt ilyen jól a világ

| forrás:
TF-információ/mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A globális gazdaság 2011 óta a legnagyobb ütemben, mintegy 3 százalékkal nő az idén - áll az ENSZ-nek a világgazdaság helyzetéről és kilátásáról szóló, hétfő este ismertetett éves jelentésében.

A dokumentum összeállítói kiemelték, hogy a gazdaság helyzetének javulása széles körű, a világ országainak csaknem kétharmada a tavalyinál nagyobb GDP-növekedést ér el az idén.

Tavalyhoz hasonlóan idén is a legdinamikusabban a kelet- és dél-ázsiai térség fejlődik. Erre a régióra esik a globális gazdasági növekedés mintegy fele, egyedül Kínára pedig a harmada.

Az idei gazdasági növekedéshez hozzájárul, hogy megszűnt a recesszió Argentínában, Brazíliában, Nigériában és Oroszországban, továbbá az is, hogy élénkült a globális kereskedelem, és javultak beruházások feltételei. Az ENSZ-jelentés szerint jövőre és a rákövetkező évben egyaránt 3 százalékkal nő a globális gazdaság a tavalyi 2,4 százalék után.

Nemrég a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt közölte, hogy az idei évre 3,6 százalékos, a következő két évre pedig egyaránt 3,7 százalékos globális gazdasági növekedést vár. Ez szinte teljesen összecseng a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzésével, amelyben az idei évre 3,6 százalékos, jövőre 3,7 százalékos, 2019-re pedig 3,6 százalékos gazdasági növekedés szerepel.

Most kellene lépni

Hiába a javuló rövidtávú tendenciák, a jelentés kiemeli, hogy a világgazdaságnak hosszú távon továbbra is nehézségekkel kell szembenéznie a kereskedelmi politika és a növekvő geopolitikai feszültségek miatt.

Éppen amiért a makrogazdasági helyzet kedvező, kellene még most a belenyúlnia az országoknak a gazdaságpolitikájukba, diverzifikálni a gazdaságukat, csökkenteni az egyenlőtlenségeket, támogatni a hosszú távú befektetéseket, kezelni az intézményi hiányosságokat.

Akik rosszul járnak

Sok nyersanyag exportáló ország gazdasági kihívásokkal szembesül a jelentés szerint. 2019-ben több afrikai, nyugat-ázsiai, latin-amerikai és karibi országban is csak elhanyagolható lesz az egy főre vetített GDP-növekedés, ami csak még jobban megerősíti a szükségét olyan intézkedéseknek, amelyek a jövedelem és a lehetőségek közötti egyenlőtlenségek kezelésére irányulnak.

Az ENSZ szerint ezek a régiók 275 millió ember otthona, akik "rendkívüli szegénységben" élnek.

A nagy növekedésben elfeledkezünk a környezetről

Három stagnáló év után az előzetes becslések azt mutatják, hogy a 2017-ben újra nőtt a globális széndioxid-kibocsátás. Bár a világgazdaság növekedésének fellendülése üdvözlendő tény, fontos megjegyezni, hogy ez a környezet kárára történik.

Mivel az időjárás okozta nehézségek gyakorisága továbbra is emelkedik, az éghajlatváltozással szembeni ellenállóképesség növelése és a környezetvédelem egyre inkább előtérbe kerül.

Szigorítani kellene továbbá a nemzetközi szállítási és repülési kibocsátási szabályokat, amelyek nem tartoznak a párizsi megállapodás hatálya alá, kibocsátásuk viszont továbbra is gyorsabban növekszik, mint a közúti közlekedésé.

Hirdetés
Szavazz!

Kína kinyírja a bitcoint?

A kínai kormány immár nem csak a bitcoin ellen harcol, de hadjáratot indított...

Elpártolnak az iPhone rajongói?

Az új iPhone-ok alig fogynak, a régieket meg lassítja az Apple. Elpártolnak a...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Juncker szeretné, ha az Egyesült Királyság egyszer visszatérne az EU-ba.

A brit kormány nem veheti készpénznek, hogy sikerül...

Hirdetés
Csok

Már szórják a kedvezményes hitelt a felújításhoz

Kedvezőbb feltételekkel és egyszerűbben igényelhető január 8-tól a...

Behúzta a féket a fővárosi ingatlanpiac

2017-ben még tovább élénkült a hazai lakáspiac a tavalyi évhez képest:...

Határokon át

Túl sokba kerül a menekülttábor, pénzt kérnek a franciák

A francia kormány azt szeretné, ha London nagyobb mértékben járulna hozzá az...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Idén tovább nőhet a fizetések értéke »

4IG 2200 (3,77 ) ALTEO 710 (-1,39 ) ALTERA 560 (0,90 ) ANY 1395 (0,72 ) APPENINN 701 (0,29 ) BIF 1590 (1,92 ) CIGPANNONIA 483 (0,62 ) CSEPEL 940 (0,21 ) EMASZ 24400 (0,83 ) ENEFI 219 (-1,35 ) ESTMEDIA 59 (-1,67 ) FHB 741 (-0,27 ) FORRAS/OE 1290 (-4,44 ) FORRAS/T 1380 (-0,72 ) FUTURAQUA 68 (2,10 ) KONZUM 3270 (2,19 ) MASTERPLAST 600 (-0,83 ) MOL 3064 (0,99 ) MTELEKOM 473 (0,53 ) NORDTELEKOM 52 (5,50 ) NUTEX 57 (-0,35 ) OPUS 660 (2,17 ) OTP 10970 (0,55 ) OTT1 281 (1,81 ) PANNERGY 756 (0,53 ) RABA 1285 (1,18 ) RICHTER 6685 (-0,07 ) SET Group 240 (10,09 ) WABERERS 4880 (-1,81 ) ZWACK 17300 (0,58 )