Ezért nőttek valójában a bérek

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

A kormány szeret az utóbbi időben arra hivatkozni, hogy óriási béremeléseket ért el az oktatásban és az egészségügyben különböző módszerekkel, de a helyzet ennél bonyolultabb. Az, hogy ezek megvalósulhattak, az főleg az alacsonyan tartott inflációnak köszönhető.

Közvetlenül Orbánhoz fordultak az orvosok

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke levélben fordult a miniszterelnökhöz, segítségét kérve az orvosok béremelésével és a garantált bérminimummal összefüggésben, valamint az alapellátó orvosok jövedelemhelyzetével kapcsolatban.

Éger István kamarai elnök a MOK honlapján közzétett levélben azt írta, hogy 2017-től jelentős mértékű minimálbér-emelést és garantáltbérminimum-emelést vezettek be, és ez az egyébként örvendetes lépés máris devalválja a fél évvel ezelőtt megkötött bérmegállapodás eredményeit. Ezért nélkülözhetetlennek látják, hogy a garantált bérminimum növekménye a teljes bértáblában átvezetésre kerüljön, és az ekképpen korrigált bérekre épüljön rá a kialkudott béremelés következő lépcsője.

A köztestület elnöke kitért arra, hogy számos panasz érkezett a kamarához az orvosképző helyeken oktatói státuszban lévő kollégáktól, akik méltatlan módon nem kapták és nem kapják a valamennyi járó-fekvőbeteg ellátásban dolgozók számára kialkudott, és októbertől fizetett 107 ezer forintos béremelést.

Áprilistól több fizetés járhat az állami cégeknél
Áprilistól lehet béremelés az állami vállalatoknál; az alacsonyabb keresetűek nagyobb béremelést kaphatnak, de senki nem marad ki a bérfelzárkóztatásból - írta szakszervezeti forrásokra hivatkozva a Magyar Idők.

Hirdetés
Szavazz!

Nyerhet Marine Le Pen?

Bár Marine Le Pen csak alig több mint 2 százalékkal maradt le a francia...

Búcsút int Törökország a Nyugatnak?

Népszavazás döntött az elnöki rendszer bevezetéséről Törökországban, s az...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Német munkahelyeket sodor veszélybe és összességében kárt okoz...

Merkel szerint az EU a britek távozása után is erős marad.

Hirdetés
Csok

Élesedő verseny nyomja le a lakáshitelek törlesztőjét

Az elmúlt években kibontakozó lakáspiaci drágulás eredményeként a...

Jól pörög a lakáshitel

A múlt évben megtörtént a hitelezési fordulat a lakossági piacon: több...

Határokon át

Egy hónapja van a magyar kormánynak válaszolni az EU felvetéseire

Folytatja a párbeszédet az Európai Bizottság (EB) a magyar kormánnyal a...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Az év végéig tervezik vagdosni a kamatot az oroszok »

4IG 2705 (-1,64 ) ALTEO 4870 (-0,20 ) ANY 1335 (0,38 ) APPENINN 220 (0,46 ) CSEPEL 486 (-0,21 ) Duna House A 3450 (-1,29 ) ELMU 25695 (0,37 ) EMASZ 23250 (1,06 ) ENEFI 169 (3,05 ) ESTMEDIA 2 (-11,76 ) FHB 531 (0,95 ) FORRAS/OE 905 (-2,90 ) GSPARK 3020 (0,83 ) KONZUM 197 (1,03 ) KULCSSOFT 702 (-0,28 ) MASTERPLAST 532 (0,38 ) MOL 21650 (-0,30 ) MTELEKOM 481 (-0,62 ) OTP 8087 (0,58 ) OTT1 34 (6,25 ) PANNERGY 445 (-1,11 ) RABA 1201 (0,08 ) RICHTER 6962 (-0,24 ) ZWACK 17050 (0,29 )