Kampányolna az uniós munkavállalókért a brit építőipar

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A brit építőipar legnagyobb szakmai és érdekképviseleti szervezetei arra figyelmeztették szerdán a brit kormányt, hogy a máris súlyos munkaerőhiánnyal küszködő ágazatnak a brit EU-tagság megszűnése után is szüksége lesz az uniós országokból, köztük a közép- és kelet-európai tagországokból érkező szakképzett munkavállalókra.

Aggódnak a szakmában

A hét építőipari szervezet közös felhívása szerint a kormánynak a lehető leggyorsabban meg kell állapodnia legalább kétévi átmeneti időszak érvényesítéséről a brit kilépés után, és biztosítania kell, hogy azok a munkavállalók is akadálymentesen megkaphassák a brit tartózkodási engedélyt, akik ebben az átmeneti időszakban érkeznek Nagy-Britanniába.

A felhívás hangsúlyozza, hogy a brit építőipar munkavállalóinak 12,6 százaléka Nagy-Britannián kívül született, 5,7 százalékuk pedig az Európai Unióba 2004-ben felvett közép- és kelet-európai országokból érkezett.

A szakmai és érdekképviseleti szervezetek közös nyílt levele szerint azonban ez csak az országos átlag, Londonban például 50 százalékhoz közeli a külföldi EU-munkavállalók aránya az építőipar alkalmazotti gárdáján belül.

Mivel a brit építőipar, amelynek 300 ezer vállalkozása a brit hazai össztermék (GDP) 7 százalékát állítja elő és a teljes nagy-britanniai alkalmazotti állomány 10 százalékát foglalkoztatja, már most is a szakképzett munkaerő súlyos hiányával küszködik, a külföldi EU-munkavállalók megtartása kritikus jelentőségű az egész ágazat számára - áll a brit kormánynak címzett szerdai nyílt levélben.

Az építőipari szervezetek szerint a brit kormánynak kommunikációs kampányba kellene kezdenie, világossá téve a már Nagy-Britanniában élő külföldi EU-munkavállalók számára, hogy nem szembesülnek majd jelentősebb akadályokkal a letelepedett státus megszerzésében a Brexit után.

Más szektor is bajban lesz

Nemrégiben Theresa May miniszterelnök arról biztosította a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat hozzájuk intézett nyílt levelében, hogy a brit kormány szeretné, ha maradnának, és a brit EU-tagság megszűnése után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.

Az utóbbi időben azonban több más brit szakmai szervezet is az EU-munkaerő bevándorlásának tervezett korlátozásából eredő kockázatokra figyelmeztette a brit kormányt. A Brit Vendéglátóipari Szövetség (BHA) minapi felhívásában közölte: a brit éttermekben dolgozó felszolgálók 75 százaléka, a szakácsok 25 százaléka, a szállodák takarítási és egyéb fenntartási feladatokat ellátó személyzetének 37 százaléka más EU-tagállamokból érkezett.

A BHA becslése szerint tíz évbe telne a megfelelő számú hazai munkaerő szakképesítése, és ez alatt brit vállalkozások mennének csődbe.

A brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) elnöke, Meurig Raymond a szervezet idei éves kongresszusán kijelentette: a brit agrárszektornak jelenleg évi 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik.

Raymond szerint ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, "a földeken fog elrothadni a termés".

Hirdetés
Szavazz!

Kell nekünk a naperőmű?

Naperőmű építési bumm tört ki Magyarországon. Ön szerint kell nekünk a...

Meddig szárnyalhat a bitcoin?

Már a csőd szélén álló Venezuela elnöke is saját kriptovalutával akarja...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit gyógyszer- és vegyipari szektor az Európai Unió szabályozási...

A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint a brit EU-tagság...

Hirdetés
Csok

Nagyon népszerű lett a csok

Eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény...

Szárnyal az építőipar, de meddig?

A hazai építőipar teljesítménye 2017-ben rég nem látott javulást mutat.

Határokon át

Észtország rendbe tenné az uniós menekültügyet

A dublini rendszer a jövőben sem tartalmazna állandó, kötelező jellegű...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Korszakváltás jön az épíkezéseknél - ez mindenkit érint »

ALTERA 4100 (3,77 ) ANY 1310 (-0,68 ) APPENINN 712 (-1,79 ) BIF 1625 (1,56 ) CIGPANNONIA 485 (0,83 ) CSEPEL 995 (1,53 ) Duna House A 3850 (0,79 ) ENEFI 215 (-0,46 ) ESTMEDIA 46 (2,22 ) FORRAS/OE 1280 (4,92 ) FUTURAQUA 58 (3,57 ) GSPARK 3573 (0,08 ) KONZUM 3435 (-1,94 ) MASTERPLAST 575 (-0,35 ) MOL 3019 (1,07 ) MTELEKOM 467 (1,30 ) NORDTELEKOM 23 (4,55 ) NUTEX 73 (1,39 ) OPUS 645 (-0,92 ) OTP 10185 (-0,97 ) OTT1 240 (-4,00 ) PANNERGY 535 (0,94 ) RICHTER 6435 (0,31 ) WABERERS 4750 (-1,04 ) ZWACK 16780 (0,18 )