Meg kell fizetni a jól képzett munkaerőt

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A keresetek emelkedése a gazdaságfejlesztő és foglalkoztatást segítő programoknak köszönhetően csaknem öt éve folyamatosan tart - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.

A KSH legfrissebb közlése szerint augusztusban a bruttó átlagkereset 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A jó szakembernek megvan az ára

Az államtitkár szerint az emelkedés annak tudható be, hogy a munkaerőpiacon jelentős igény alakult ki a jól képzett munkaerő iránt, akiket a munkaadóknak meg kell fizetniük.

Cseresnyés Péter hangsúlyozta: az első nyolc hónapban a nettó bérek 2010 hasonló időszakához képest több mint 50 százalékkal emelkedtek a többi között a családi adókedvezménynek is köszönhetően. A nettó béremelkedés a kedvezmények nélkül is meghaladja a 46 százalékot - tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy minden ágazatban jelentős a béremelkedés, bár a vállalkozásoknál az átlagosnál alacsonyabb a reálbér növekedése, mert a kormányzat jelentős életpálya modellekkel próbálja segíteni a közszférában dolgozó munkavállalókat.

Egyre kisebb a bérszakadék

Kiemelte, hogy az átlagos reálbér növekedés hónapok óta 10 százalék feletti, a versenyszférában a fizikai munkát végző dolgozók bére emelkedett a legjelentősebben, 14 százalékkal.

Az ágazatok közti különbség kezd eltűnni, az elmúlt időszakban a mezőgazdaságban és az építőiparban dolgozók bére is emelkedett, ami arra vezethető vissza, hogy komoly igény van a munkaerőre - tette hozzá.

Az NGM közleménye szerint a 10,1 százalékos reálbér-emelkedés egy átlagos magyar munkavállalónál több mint egyhavi többletbér az idén.

Bérmegállapodás

A hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően, amely a minimálbérek emelése mellett a munkáltatói adóterhek csökkentését is tartalmazza, a vállalkozásokat a tervezett 2 százalékponton felül további fél százalékpontos járulékcsökkentés is segíti jövőre.

Ezzel a cégek összesen mintegy 200 milliárd forintos adócsökkentésben részesülnek, amit a munkahelyvédelmi akció kedvezményei tovább növelnek - közölte az NGM.

A gazdaság is profitál a reálbér növekedéséből
Az erőteljes reálbérnövekedés fűti a gazdaságot, amelynek kettős hatása van, részben növeli a megtakarításokat, illetve csökkenti az eladósodottságát a lakosságnak, részben pedig növeli a belső fogyasztást - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Hirdetés
Szavazz!

Kiöregszik a magyar?

Amióta csak népszámlálást tartanak Magyarországon, még sosem volt ennyire...

Legyünk e-sport nagyhatalom?

Úgy tűnik a kormányzat elszánt ebben a kérdésben, bár a magyar e-sport még...

Forex mazsoláknak

Az éles számlának való nagy bemutatkozásom után már másnap úgy döntöttem...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit kormány 3 milliárd fontot (több mint ezermilliárd forintot) különít el...

Olyan könnyű lesz a letelepedett státus megszerzése, mint a jogosítvány...

Hirdetés
Csok

Nagyon népszerű lett a csok

Eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény...

Szárnyal az építőipar, de meddig?

A hazai építőipar teljesítménye 2017-ben rég nem látott javulást mutat.

Határokon át

Változást hozhat a dublini reform

Az EP készen áll a menedékkérők igazságosabb elosztását célzó dublini...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

2 ezer milliárdot elvittek a GINOP-ból »

4IG 1899 (-5,00 ) ALTEO 5115 (-0,68 ) ALTERA 3855 (15,14 ) APPENINN 768 (-2,17 ) BIF 1780 (-1,11 ) CIGPANNONIA 301 (0,33 ) CSEPEL 988 (-1,20 ) Duna House A 3683 (-0,03 ) EHEP 1092 (-0,91 ) EMASZ 22500 (-0,60 ) ENEFI 244 (0,41 ) FHB 630 (2,11 ) FORRAS/OE 1015 (-5,14 ) FUTURAQUA 48 (-5,88 ) GSPARK 3660 (-0,27 ) KONZUM 3039 (1,30 ) KPACK 7110 (0,08 ) KULCSSOFT 860 (-3,04 ) MASTERPLAST 592 (-1,66 ) MOL 3230 (-1,52 ) NORDTELEKOM 24 (-4,00 ) OPUS 688 (-0,15 ) ORMESTER 1198 (0,50 ) OTT1 280 (-5,41 ) PANNERGY 541 (-2,35 ) PLOTINUS 6300 (-0,79 ) RABA 1256 (-0,95 ) RICHTER 7028 (-0,03 ) SET Group 80 (19,40 ) WABERERS 4590 (-0,22 ) ZWACK 16795 (0,81 )